[2013. április]

---

Ujjbegy csak érintse a verset,
A borongó betűt,
Mint földerengő női testet
Illet az illat és lehellet,
Világot, mely letűnt.

Hősünk, ha kissé félszeg,
A szívnek ritmusa teszi.
Ki tudja, még mit ér meg –
Árnyéka már a fénynek?
A nyakkendőt elrendezi.

Nőmiriád, sóhajba fúlva
Dadog el sorsot és habot:
Emléket csókol ajkuk újra,
Míg a Múzsa vállára hullva
Velence-éjben andalog

Költőm, ki utas és holdvilág,
Rózsadobáló hős kamasz.
Átkot, ma, ki mond – és, mondd, ki áld?
Kalapon, kié a friss virág?
Enyeden szél fú, és havaz…

Marosvásárhely, 2013. február 2.