„Ó szép magyar fejek, ti drága régik”, megüt a sor, olvasva Kosztolányit. És folytatom tovább... A névsor nyitva, mint szárnya volt és nedves még a tinta a paksi csárda nagy vendég-könyvében a „Paks vobis”, ahogyan Zsoli írta s tollát nyújtva Weöresnek adta... A sámán halzsíros papírra írta tovább és mint a márvány csukazsíron fénylett szivárvány, Dunánk vízét hagyva a nagy viza fölénk úszott... Mint részeg, zöld Tejút ránk fénylett pikkelyes hasa... És Enyed, Csönge közt mocsárba, porba versek villogtak föl a magyarokra...
