Levél az erdőn túlra

A hajló füvet is bizony levágják –

nem áll vissza a múlt, ha él se,

a puszta fölött ragyog majd egy jelkép,

és nincsen ember, aki értse.

Magadra gondolj és vigyázz, barátom,

fontosabb vagy te a jövőnél –

nem terem többet a föld neked soha,

vigaszként, hogyha földbe dőltél.

Gazdátlanul hagyott fiadat

kantárra veszi a rettenet,

szótalan emléked a televényen

lelegeli néma gyermeked.

Mindegy, miféle gyönyörű tévedés

tündököl örökkön fölötte –

valahol egyszer rácsukják a könyvet,

éppen az ő bőrébe kötve.

Találj fel pontos szavakat, helyetted

éltetve fájnak, üvöltve szólnak –

ne állj, mint néma fűszál vagy szirti fa:

egy életre még jó vagy.