[Látó, 2009. július]

Most mi lesz, José?
Az ünnepnek vége,
kialudt a fénye,
eloszlott a nép,
hűvös már az éj,
José, most mi lesz?
Veled most mi lesz,
akinek neved sincs,
aki csúfolódsz,
aki verset írsz,
aki szeretsz, szájalsz?
Most mi lesz, José?

Nincsen asszonyod,
nincsen már szavad,
nincs, aki szeressen,
nem tudsz inni sem,
már füstölni sem,
de még köpni sem,
hűvös már az éj,
fény nincsen sehol,
villamos sehol,
mosoly sincs sehol,
nincs utópia,
minden véget ért,
minden tovaszállt,
minden odalett,
most mi lesz, José?

Most mi lesz, José?
Az édes szavak,
lázas pillanat,
falás, koplalás,
könyveid sora,
szép aranymeződ,
szép üvegruhád,
megzavart fejed,
gyűlöleted – és most?

A kulccsal kezedben
kinyitnád az ajtót,
ámde nincs is ajtó;
a tengerbe vesznél,
s a tenger kiszáradt;
átmennél Minasba,
de már nincsen Minas.
José, most mi lesz?

Hogyha kiabálnál,
ha nyögnél, jajongnál,
ha eljátszanál
egy bécsi keringőt,
hogyha csak aludnál,
hogyha kimerülnél,
hogyha meg is halnál…
Csakhogy te nem halsz meg,
kemény vagy, José!

Magad a sötétben,
milyen istenverte,
se teogónia,
se bár egy csupasz fal,
hogy megtámaszkodjál,
sem egy megnyergelt ló,
hogy elvágtass rajta,
gyalog jársz, José!
José, merre, merre?

 Jánosházy György fordítása