[2022. január]

(O. Imre 6. osztályos tanuló házi feladata)

Sokat gondókodtam, először a Kormos jutott eszembe, az a fekete kutya, ami mindég ott kóricál az utcánkba. Félős jószág vót, de magamhoz édesgettem, és hagyta, hogy megsimogassam néha. Dobátam a botot, megtanúta visszahozni. Gondótam, már jóba vagyunk, amikor egyszer az iskolából jövet ettem a kenőmájas kenyeret, kikapta a kezemből, és belém is harapott, véreztem. A tanár úr elvitt a doktorhoz, és egy nagy szurit is kaptam, motorral mentünk, az jó volt. De a Kormos most már hiába csóvál nekem. Mer’ aki egyszer bélém harap, azt nem felejtem el neki.
Apám eljárt ganajozni, meg csutakolni a lovardába, egyszer elvitt magával, féltem a lovaktól. Apám ezt nevette. Mutatta, hogy előről menjek feléjük, mert akkó nem rúgnak. Egy kosárban alma meg répa volt, nem kérdeztem, csak kivettem egyet. Egy fényes csizmás ember rám szólt, tegyem le, mer’ az a lovaké, apámat meg leszidták miattam.
Vót macska is, de aztat nem szerettem. Sajnáltam a kismacskákat, még ki se nyílt a szemük, úgy ásták el őket. Anyám azt mondta, ne sajnáljam, mer’ már egerünk sincs, mit ettek vóna.
Legkedvesebb állat nekem a csirke. Nagyon szeretem a pörköltöt, kenyérrel tunkolva a szaftját. A dögkútról apám hozott, amíg le nem lakatolták, meg mésszel is leöntötték. A tanár úr kiabált, hogy meghalunk, de anyám csak nevette, tudta a módját, hogyan kell megfőzni. Először apám evett, hogy legyen ereje dógozni, aztán a nővérem, hogy legyen teje, tudjon szoptatni.
Mikor esküvő van a lovardánál, apám hozhat a maradékból, ha éhes vagyok, este mindég arra gondolok.
Ha nagy leszek, veszek anyámnak kis csibéket, sokat.