[Látó, 2009. július]

Kelet aranyában fürdik lusta szívem
Az árnyak rejtik el, a kövek törődött mosolyom
Mennyi emberi zaj, lárma dönti szét piacát
A nap elalszik a kitakart színeken
Nyugszik a fűszál, szél jár, megpihen az ősi romokon

Kelet aranyában fürdik lusta szíved
Nekem egy olívaág Uram untig elég
Hogy leterítsen a pusztulás –
Vörös homokkőben elalszik a nap
Füvek és földek törjétek szét barbár mosolyom

Kelet aranyában dús keblek között
Vadászó nyilad egyetlen pillantás
Majd bölcs mesterkéz se jegyzi tetteinket
Dús hajzat leszel, érett kőmosoly
Kelet aranyát ha iszod, ifjú szerelmem