Ember, sivatagod kitér előled. Álmodban tapogatók nyúlnak arcok felé végig, el akarnak tűnni a területről. Sok fakorona ír be, mint látóhatárt a szemekre. És a durván hámozott Föld is néha Hold, néha kerítés mögé beszorított rög.
Trójában ló voltál csupán, a centuriók a bozótba kötöttek, Kheirón, de fekete lyukakat olvasni le a távolban, mint ahogy most ők teszik a CERN-nél, ehhez semmi köze Hérának. Ez rágalom lenne. Déli kígyók mellett fekszel vízben. Tartás: semmi agancs. Tűzhelyeid megvédenek a világvárosoktól, ők kiszámolókat hallgatnak (továbbá hosszú, növekvő fülek). És elővárosok, leeresztve hagyva a gyeplőt, mert patáik – ezek a magasra állított sarkok – alatt háború tanyázik.
