– Nincs szebb, mint a földi éden,
csúszva csúszok érte térden,
minden este, reggel, délben,
langymelegben, őszi dérben!

– Mire mindez? Tőled kérdem!

Mert ami van: holnap rég volt,
eltörik a régi égbolt,

a hajdani angyalok ma
hullanak a napszakokra!

Egyiktől egy délelőttön
összeomlik minden börtön,

a másiktól bomlott aggyal
szarkalábon jön a hajnal!

És legvégül éjszakába
ér a tűnt remény szakálla,

elevenné lesz a koldus
időben elpazarolt hús,
lángol elpalástolatlan
a pokol az akaratban!

– Dőlj előre, aludj, testvér,
láthatatlan földre essél!

– Így torkoll apóriába
A túl részeg pór iája!