[2018. február]

---

Mert odapréselik,
elkezd fájni előbb,
majd hűvös zsibbadás,
széléhez szorítva,
e tömött, vad térben
elkékül, ellilul,
meg is alvad szinte,
a trombózison túl
csak egy irány van, a
félreérthetetlen,
fenséges hallgatás,
törhet akár, mindegy,
már kiismerhető
lett itt mindenki.

Az utolsó, igen,
csökevényes, béna,
valamit még keres,
és végül megleli,
nincs adva az ingyen,
de már nem vádol,
egész jövőt vált ki,
ürességben kutat,
mind kiszedték a
kiáltozásokat
a hangok tálából,
egy tapadt szélére,
végleg: „Éli, Éli!
Lámmá sábáktáni?”