Ilia Mihálynak

Kik tudják, hogy nincs mit ünnepelni,
őket viszi a zablátlan kanca
szakadékok fölött egy araszra
a zuhanástól, terhével teli.
Ez az imbolygó, pofátlan idő,
lovat, lovasát csakhogy megtarthassa,
ringat derékból jobbra vagy balra,
s dűlésre kész a féregrágta tő.
Így ül el a vijjogó akarat
a céltévesztő szózatok között,
és rosszabb-e, hol még egyszer kiköt?
Csak vársz a fenyegető ég alatt,
és nem jön meg az a békebeli,
hát végül is ezt kell ünnepelni.