[Látó, 2010. november]

„Csókolózzunk, kergetőzzünk, a lomb
susogjon szívünkben…” – szabad erdő-
ségekben árnyak és hangok szóltak
így zokogva. A szél is a hajadba kapott,
és elszaladtál előlem… „Majd a
vénség lámpást gyújt”, súgtad, „csókolózzunk,
kergetőzzünk, királyi parkok, sötét
erdők mélyén a lomb susogjon
         szívünkben…”