[2015. november]
(TÁJJÁTÉK, GESZTUSOK)
Kocsányos makkon lóg a tölgy,
derül, a zápor egy csöppjét kioltja.
Murvázott, kültelki utak!
Jó mellé, csak meztélláb tocsognom.
*
A nagy tó minden, rejt (repülőt, apátot, macskafogat),
s a pára, mint vonja a tihanyi csiklót, az éjt (mintha
anyja lenne a könnyű éjszakának), s göncöl paripát, zsugor
levelet vet, rian.
*
Megint csak furcsa maradt
az opera: fejlehajtás, tisztogatás, a csőr
fénye, és akkor még torok, torok, és akkor
még megkapaszkodni ebben az apró gallyban.
*
Ma is földobogott Nógrád. Nógrádról
keveset tudok. Minthogy mindenem
ott mozdult, közép tájt,
kissé keleten, kissé szintén északon.
*
Hogyan rám förmedtél! Mint valami első tanítónőm!?
Amúgy partneri
pinád illata?! – összevethetetlen lenne
nappal a Hold?
*
Szívedre vettél egy üvegtájat,
gömbéjben falu, gyertyaablakok. Rándul,
gördül a túlfűtött kupé, földek,
tömött tükör, hűlő homlokod.
*
Egész egyszerű látás a homoki,
Dűnécske, keveset terem,
Bögre borsó, egy-egy akác nő,
Kihajt egy házat.
*
Nézd a világot, annyi milliója!
S köztünk valóban ismert, oly kevés:
Ellegyintettek ribilliója: fej,
Hol pedig szerelmén penge, mint a pénz.
*
Jó a völgynek a bordó pecsét,
Füred csak merülne szürke tavába,
Föl-föltöri részeg emberét.
Villanya gyúl, s tűzbe lóg a lába.
*
Versben a pásztor furulyája:
tűfejke ügy a világ,
ha fújja, ha nem fújja, rét van,
dalocska a cérna, s ég.
