[2018. október]

---

Megint a késői ébredés,
mégis úgy látok hozzá
a dolgomhoz, mint más
normális ember kora reggel:
cigi, kávé, ürítés, mosakodás,
szemcsepp, borotválkozás,
ha nagyon szükséges,

majd mintha nem szorítana már
így is eléggé az idő,
még egy cigi, maradék kávé,
némi bámészkodás,
beszélgetés kíséretében
az erkélyen, aztán, miután
ebéd címén bedobok valamit,
erőnek erejével nyugodtra fogott
tevés-vevés készülő, félkész,
kész vagy késznek vélt
szövegeimen, amíg már nem
látom át, mi jó, mi rossz,
mi ilyen is, olyan is,
vagy se ilyen, se olyan,
azaz semmilyen,
következésképp másnapra
kell halasztanom, amikor is,
hacsak valami közbe nem jön,
ki nem mozdít, minden előző
esti fogadkozásom, változtatási
felbuzdulásom ellenére
kezdem az egészet elölről,
ugyanabban az órában,
ugyanazzal a konok következetességgel,
ugyanebben a megbonthatatlan sorrendben.