[2019. július]

---

Halmi Tibornak,
Szántó Tibornak

Nevetségesen csekély számú évtizedeink
érlelte, nem ironizálok, komor és szelíd
életigazságaink, melyeket békés empátiával
cserélgetünk, mint hogy nem élhettünk,
hogy is élhettünk volna egyszerre annyi életet,
amennyit elterveztünk, s hogy kevés kivétellel
egyik verzió sem jobb a másiknál, nevetségesen
csekély számú, mondjuk egy vagy két évtized
elteltével, lassított felvételen („ha megérjük"),
szakértői kommentárunkkal visszanézve majd
botor gyerekségnek hatnak, pedig most, ezen
az estén tényleg nem lehettünk ennél bölcsebbek.

Már nem próbálunk behozni elmaradt éveket,
még nem járunk rég látott barátok temetésére.

Félelmeink, szorongásaink nem banálisak, de
egy részükről még nem látjuk, nem láthatjuk,
hogy majd alaptalannak bizonyulnak. Mi van,
ha palackpostaként őrizni vágyott, mostani
személyiségünkből majd csak a szégyen marad,
amiért nem tudunk diktatúrában élni, csak a
szülőket utánozni, amiért mások szülei még
a zsarnokságot is fusiban eszkábálják, a megrázó
emberi sorsok, hősi helytállások és elbukások,
az elnyomás delejes zúzmarája meg csak egy
legyintés kiváltó okai, amiért sorsközösségünk
pedig az unalomé, az érdektelenségé, csak
essünk már túl rajta. Közben sarkairól olvad
a két végén égetett Föld, ez, mondják, az igazság
utáni korszak. Otthonosan fészkelődünk rozoga
fáradtságunkban, és az a legnagyobb gondunk,
hogy mikor, kivel, miért nem ezzel, miért azzal.

Nem tudható, az-e a rosszabb, ha nem lesznek
gyerekeink. Mit mondunk nekik, s egyáltalán,
mégis miről? Növekvő hallgatások szünetében
néha megnevezzük, ami jó, hogy még van,
barátság, elvek, erekció. Aztán idegesen alszunk,
ki mennyit, szorongunk majd úgynevezett
szabadidőnkben, a tömegközlekedésen, mikor
eszünkbe jut, hogy előző nap még felmerült,
hogy másnap kezdhetnénk valamit az életünkkel,
mielőtt elvicceljük, mielőtt elfelejtjük, hogy mit,
a viccet is. De a röhögés, málló emlékeinkben,
nevetséges csekélységünk évtizedeiből maradó
lassított felvételeinken, nosztalgiává rohadva,
még egy darabig, ha megérjük, megmarad.