[2012. december]

„Ó jaj, hogy eltűnt minden,            hogy hullt le, évre év!
Éltem valóban én, vagy            álmodtam itt elébb?”
(Walter von der Vogelweide – Radnóti Miklós)

Látod, mi minden eltűnt,            hogy hullt le évre év,
és hóra hó! Szemedben            már mindenféle kép
alápereg, rakódik,            egymást takarja, omlik,
a láthatóra roskad            a látás – újra romlik…
Más képsorok mögött más            világ, más láthatatlan
lappang, s ragyog föl olykor            ezernyi más alakban.
Sár sárra, hóra hó gyűl,            míg dőre hétre hét
dől, napra nap szakad, bár            időknek rétegét
nem láthatod, te zengő            szavakban megrekedt…
Törött hétfőkre nem jött            neked csak egyre kedd,
szerdákra nagycsütörtök,            sok árulásra péntek,
a karneváli kínban,            hol álruhás az ének,
a szó, a csók s a póz is,       mit színpad fölfakaszt –
szövegtudás, szerepkör.       Mosolyt is ölt a maszk –
alatta mégis arc él,            egy másiké, s komor tán,
nem láthatón elámul            nagy álmok szétomoltán –
ő játszik boldogat,            bukott hőst, szószegőt,
bármit, hisz ő a látó –       csak lásd, nézd jól meg őt!
Téged láthat talán még,            de rég nem ismer engem –
maszkok mögött hagyom, hogy            tűnt arcain merengjen,
amíg minket se lát majd,             sokunkat elfeled,
mert arca meztelen –            ne lásd, mi lett veled,
s kiálts: „Mi lesz velem?”

Marosvásárhely, 2012. november 9-én