Azt, ahogy ott a kezed nyújtod, sohasem feledem majd.

Tudtad jól, mit akarsz, tele minden mozdulatod meg-

értéssel, szeretettel, hosszú ujjaid ágak, 

lógnak a víz tetejére, egy annyira nem szomorúfűz, 

inkább aggódó fa. Talán ez egy új lehetőség

új életre, egy új tánc kellene már, a keringő

örvénylés unalomba fog engem fojtani, fárad 

egyre a láb és szúr a tüdő, mosolyom sem a régi.

Vágyom az érintésed, végre egy emberi kontakt,

számat szóra nyitom: szia, már nem megy, bocsi, bluggy-bluggy.