„Borkirálynak hívták a háta mögött…"

Én voltam a kedvenc évjárata,
hittem, hogy mással úgyse lenne boldog.
S elhittem azt, mit másnak nem, soha:
ha eddig must voltam, most majd kiforrok.
   Színtiszta mámor lesz, mi összeér:
   száraz vörös ő, s én: édes fehér.

Forralt borok a szédült hóesésben,
dús illatáradással fűszerezve…
Nincs íz, nincs szó, már mindenemmel érzem:
lelket melengetően szép az este.
   Sok olvadékony, szép télvégi nap
   hordómély mámora szíven ragad.

Térképe vérszínű borútvonal –
s valóban! A tavasz Párizsban ért.
Aztán Bordeaux, Bretagne… és még mi van?
Kilencven óra út az óborért.
   Kábultan, elcsigázva ébredek fel,
   de mámor, mámor, mámor százezerrel!

Számunkra végül egy rejtély maradt:
melyik őstermelőnél ér az este.
Bejártunk fővárost és falvakat,
Pécsváradról gyalog Villánykövesdre…
   A nyárest mámorát még most is érzem.
   Forró csókját a pince hűvösében.

Gondoltam, itt a perc, hogy elvegyen,
de ő a kancsót eljegyezte már.
Nem borvirágcsokor – száz rózsa kell!
Mert ősz megint. S betelt minden pohár.
  Aszú, leányka, jégbor, chardonnay –
  ezernyi mámor-ízem már övé…

*  Kedves Orsolya, nagyon várom a versedet.
Szeretettel: H. F.-Z.

ajajja hamarosan – remélem, még ma éjjel küldöm

Kedves Orsolya, számíthatok még a versére? H. F.-Z.

legkésõbb holnap. alkoholmérgezésem van, bor miatt. tényleg

Kedves Orsolya, tényleg nagyon nem szeretném a versed nélkül leadni a számot.
Szeretettel: H. F.-Z.

Kedves Zoltán!
Egy a baj – de nem akkora, fel is lehet tüntetni, hogy ez már megjelent 2001 januárjában a Gustóban. Nem irodalmi lap, lehet, hogy már nem is létezik, és a kutya sem olvasta. Mostanában nagyon nem tudok írni... Én örülnék, ha mehetne...
KO