[2017. július]
Mama napok óta csak a varjakról beszélt. Rájárnak a termésre. Egyszer azt is hozzátette: Egy nap a leánka szemit is kivájják, mikor a kertben játszik. Tata komoly tekintettel nézett rám. Nála a komolyság mindig csak egy pillanatig tartott. Most is cinkos mosoly váltotta fel az előző arckifejezést. Akarsz velem madárijesztőt csinálni? Válaszként lepattantam a fásládáról, ahol addig a nemrég gyűjtött köveimet rendezgettem. Tata bement a kamrába, kotorászott egy darabig, majd az ajtó felé indult. Totyogtam utána. Nem egészen tudtam, mire vállalkozom, de vele szerettem a legjobban játszani. Mama nem engedett a tyúkok közé, nehogy megvágjon a kakas. Tata lefogta a kakast, míg kivettem a tyúkok alól a tojást. Mama nem hagyta, hogy simogassam a kecskéket. Tata fűzfavesszőt vágott, hogy azzal szelídítsem magamhoz őket. A felnőttek többsége olyan volt, mint mama. Nem szerették a gyerekzsivajt. Akkor voltam „jó gyerek”, ha a szobában ültem, és a mackóimmal suttogtam egész nap. Így nem kellett folyton rám figyelni. Sokszor tatára is haragudtak, amikor játszani kezdett velem, mert azt még a szomszéd is hallotta.
Hátraértünk a garázs mögötti kertbe. Óvatosan belegázoltunk a kaszálatlan fűbe, hogy csak elhajoljanak a szálak, de ne törjenek meg a talpunk alatt. Neki térdig ért a fű, engem viszont teljesen belepett. A kert szélén, közel a veteményeshez belehasalt a fűbe. Utánoztam minden mozdulatát. A tenyeréből apróra vágott szalonnát szórt maga elé. Most várunk. Nagyon csendben kell lenni, és nem szabad megmozdulnod. Feszülten lapultam meg a fűben mellette.
Olyan volt, mint egy macska, amelyik bármikor rávetheti magát a zsákmányára. Percekig nem történt semmi. Nem mertem megmozdulni. Figyeltem tatát. Ő sem mozdult. Egy pillanatig azt hittem, nem is lélegzik. Két kisebb madár szállt le éppen elé. Csipegetni kezdték a szalonnadarabokat. Tata még mindig nem mozdult. Óráknak tűnt a várakozás, a nap már égetni kezdte a hátamat. Aztán leszállt egy varjú, és elkergette a kismadarakat. Egyetlen pillanat. Tata kilőtte magát, a varjú pedig már ott vergődött a két tenyere között. Könyökére támaszkodva feltérdelt, ügyelve, hogy a madár ne tudjon mozdulni a szorításában. Felállt, rám nézett. Ebből értettem, most már nekem is meg szabad mozdulni. Előrementünk az udvarra, megmutattuk mamának a zsákmányt. Mama szörnyülködött. Mégis mit akarsz csinálni vele, te János? Tata csak nevetett. Tanítót faragok belőle. Rám nézett. Meg mered fogni? Tartottam a két tenyerem. Óvatosan, hogy ne tudjon megcsípni, de tartsd erősen, nehogy elrepüljön! A kezembe adta a madarat. Fogtam, ahogy a csibét tanították. Erős volt. Vergődött. Tata bement a házba. Az ablakon keresztül láttam, ahogy egy madzagot vesz ki a konyhafiókból. Visszajött, szorosan rákötözte a varjú lábára, majd a madzag másik felét odakötötte a kertkapu tartóvasához. Bement a fásszínbe, egy hosszabb és egy rövidebb fadarabbal jött ki. Szöget keresett, kalapácsot. Én tipegtem utána szótlanul. Pislogni is alig mertem, nehogy lemaradjak róla, hogyan készül a madárijesztő. A fadarabokat egymásra helyezte, a szöget beütötte a két fa találkozásánál. Kész is. Odament a madárhoz. Hangosan károgott, miközben próbált elrepülni, de a madzag visszatartotta. Tata kézbe fogta, koppintott egy finomat a madár fejére. Nem döglött meg, csak elkábult. Éreztem az apró szív dobogását, amíg a deszkára nyomtam a testet. Tata kifeszítette a két szárnyat, megkereste a toll alatti csontokat. Biztos pont kellett, amin keresztül felszögezheti a fára. A két finomka lábat is kifeszítette, és a maradék madzaggal felkötözte a deszkára. A madár magához tért. Hangosan visított. Tata folytatta a szertartást. Bekenjük kicsit motorolajjal. Miután végzett, fogta a fát a madárral együtt. Hátravittük a kertbe. A tyúkok kerítésének tartóoszlopai üregesek voltak. Tata beleállította az egyik oszlopba a fát, így az jóval fölém magasodott. Felnéztem. Most láttam csak, hogy a madarat egy keresztre feszítettük fel. Na, kész is. Ő is a keresztet bámulta, majd elégedett mosollyal az arcán, felém fordította a tekintetét. Nézd csak meg, milyen jó példát fog mutatni a többi madárnak. Nagyanyád többet nem kell rágja a fülemet érte. Azzal elégedetten összecsapta a kezét, és otthagyott. Én nem tudtam mozdulni a varjútól. Az arra repülő madarak irányt váltottak, amikor meghallották a hörgő, mégis éles hangot. Egész nap károgott, egyre nagyobb szünetekkel. Másnapra elhallgatott. Madárijesztőnek mégis hatásos maradt, így tata egy egész hétig otthagyta. Testét nem kezdték ki a rovarok a motorolaj miatt.
Az első három nap gyakran jártam hátra a kertbe. Letérdeltem a kereszt alatt, s szótlanul bámultam felfelé. A negyedik napon kissé meglepett, hogy még mindig ott találom az állatot a kereszten. Akkor jöttem rá, hogy tata mekkora áldozatot hozott. Megölte az egyetlent, akit magához tudott édesgetni, hogy megvédje a többi madarat mamám haragjától. S ez az áldozat sokkal nagyobb volt, mert tatának nem volt hatalma a feltámasztáshoz.
