(Un poeta menor)

Egy spanyol költő mondta a múlt században, egyszer –
Egy ismeretlen költő, talán Argentinából
Vagy Chiléből való volt, nevét már elfeledtem.
Egy spanyol költő mondta – nem tudtam akkor, ifjan,
A Plaza Mayor szélén, egy vendéglő terasszán –
Egy ismeretlen költő, arcát is elfeledtem,
Felém fordulva mondta, abban a madridi éjszakában:

„A költészet ködülte csúcsán nincs piedesztál.
Alkotás, hírnév, siker, remekmű, halhatatlan
Öröklét, hű utókor sincs – semmi mind, sosem lesz.
Hiába annyi szépség, gyötrődés, annyi nagy vers!
A vége úgyis rendszerint a névtelen felejtés.
Ezt az egyetlent én még élő voltomban,
Ezt a dicsőséget életem teljében,
Ezt a kegyelmet én gyorsabban bárki másnál,
Mindenki másnál hamarabb elértem.”

Maros-Vásárhely, 1912. szeptember 18.