A pincében raktároztam el a hazugságokat, mert a padlás tele volt már velük. Anya, tudod, hogy legszívesebben veled sírtam volna a konyhában. Odakuporodtam volna melléd, és addig sírtunk volna, míg térdig nem taposunk a könnyeinkben. De nem lehetett, mert belefulladtunk volna a bánatunkba. Én nem engedhettem meg, hogy te is itt hagyj. Ha apa hazajönne, és könnyesre nevetett szemekkel mesélné nekünk, hogy az egész csak egy vicc volt – egy nagyon csúnya vicc –, akkor most nem kellene fekete ruhában várnunk a szebb napokat.
