[2022. április]

ma felhívtalak,
és a telefon visszajátszott egy régi beszélgetést
lehet, hogy lehallgatnak,
nem kellene beszélnem egyáltalán,
bár, hogy meghaltál, nem az én hibám
gyereklépteivel követ a mánia,
hallja a hangod, egyre nagyobbra nő,
míg egy egész várossá változik,
benne ugyanannyira lehetetlen tájékozódni, mint célt téveszteni

nem tudom, ki az igazi halott
az összes utcán szétfolyt a neurózis,
rászáradt a betonra, azért nem hasonlít másra
ez a sok lenyomat, csak agyam barázdáira

lehallgatják a gondolataim
pedig elhitték, hogy elhiszem:
én voltam, aki ugrott, te csak elindulni segítettél
mégis helyettem értél földet,
én meg ott maradtam a levegőben lógva,
egy tátongó város fölött