[2017. december]

---

Marcus Tullius, ím, köszönt ma Calvus!
Rég küldtem levelet… Bizony, vitáznék
véled most is, öreg, tudós ravaszdi –
s elfed Tusculum árnya már előlem!
Bosszankodva belátom én, a könnyed:
bölcsebb rétori pálya lett a részed,
vádbeszédeket ékesen kivágtál,
s többre vitted az ügyvitel terén is
nálamnál, aki tán csupán poéta
voltam… Megkövetem zsenid, ne zsörtöllj!
S kérlek: most, legutolszor is bocsáss meg
még nekem… Betegen hever ma testem.
Baj van: már sem a tej, s a bor sem ízlik!
Könyvet s nőt letekerni semmi kedvem…
Marcus Tullius, el ne hidd, mit írtam!
Szellemeskedem én – sovány poén volt.
Mindenem belesajdul – úgy kacagnék!
………………………………………...
Már csak Doria ápol itt Tiburban.
Hűséges Hygieia ő: takargat,
fázom, gyógyfüvek unt levét itatja,

törli éjszaka arcomat, ha lángol
holdfényben, hidegen, miként örökre
alvó Endymionnak – őrzi álmom,
virraszt Doria, ő vigyázza lázam.
…………………………………..
Víg lány Doria! Ő megóv… Az égi
Aesculapius elhagyott, legyintett,
hét méd orvosomat viszont kirúgtam –
rajtam úgyse segítenek kuruzslók!
Már csak Doria… Ő segít, szeret… Tán
rossz lesz bús Erebusban, ám kibírom –
olykor Róma se bánt velem kutyábbul.