[BukarestLátó – 2009. április]

majdnem húsz év telt el, mióta a máshol eltűnt. nem sok idővel azelőtt, még az én életemben a máshol volt az egyetlen dolog, amelyik igazán létezett, az egyetlen, amely miatt az életnek értelme volt. a máshol helyettesítette az ételt és az italt, a meleget és a fekhelyet, csodálatos dolgokat meséltek róla, erőteljesen munkált bennünk, és lehetővé tette a következő napot, bár ez azonos volt a tegnapival, azonos a holnapival.
bécs, budapest, belgrád… mindegyik máshonnan jött, és máshol történt minden. mikor semmi sem tűnt lehetségesnek, a máshol volt az egyetlen lehetséges, noha sohasem találkoztunk vele. a szerelem máshol lakott. a szerencse máshol lakott. a remény máshol lakott. az isten máshol lakott.
aztán hirtelen máshol lett, és így megtudtuk, nem arról a másholról álmodoztunk, amikor a másholba jutottunk. tíz évvel később, amikor a másholról már senki nem beszélt, megértettük, hogy minél máshovább érkeztünk, annál inkább távolodott a máshol, már nem bécsben lakott, sem budapesten, sem belgrádban, de még londonban vagy párizsban sem.
most már tudom, ha egyáltalán oly forrón vágyunk még rá, a másholon is túl kell mennünk, annyira túl, hogy ott semmi nyoma ne legyen az innennek. odaérhetünk vonattal? semmiképpen. hajóval? nem, akárhány tengeren is hajóznánk át. repülővel? ha ezer évig nem szállnánk le, akkor sem. az azonban biztos, hogy a máshol itt van valahol nagyon közel, nagyon-nagyon közel. de nem abban az irányban, amerre mi tartunk.

Demény Péter fordítása