Valójában azért történt, mert megálltál,
bár semmi szükség nem volt rá,
az erdő nem volt túl sötét, mégis,
megálltál és egy kicsit tovább is mentél,
mintha zavarba hoznád a megállás ötletét.
Akkorra már minden
belekeveredett az éjszakába:
autók ontották ki magukból a nézőket a színházak előtt,
szaporodtak a fények, majd apró szilánkká
zsugorodtak. Majd figyeltek.

Egyfajta púderes elővárosi költészetre illik a leírás,
de mégse pontosan.
Elevenségről szó sincs,
mégis minden gyorsan elkészült.
Ifjúságom képregény-korszaka
nyomtatott kötegekké vált és nézd:
erre mi van nyomva?
Ki tudja, ebből mi lesz?
Időközben tátog, mint hal a horgon.

Kétségtelen, hogy ez a portré jobb,
mint amire vágytál, ugyanakkor
minden fontos nézőpont jelen van:
azon éppen lehajolsz a vízesés alatt,
mintha apró jeleket olvasnál
a mohában, és életre kelt mindahány,
méghozzá gyorsan. Nincs rá magyarázat.