Előtted fekszik az ágyban. Összetört testű kis emberszabású. A homlokát

a haja vonalánál magasra borotválták. Alatta hosszú, átvérzett tapasz.

Tegnap engedelmesen tűrte, hogy fodrászként sürögj körülötte, sőt, egész

csinos lett, de ollóddal nem vághatod elég rövidre, az ősz szálakon kinő a rák.

Fésűdről szállingóztak az apró, fehér csontpelyhek, nyomukban barnára hervadtak

a májusi virágok. Némán beléd akasztotta szemeit, tisztán érezted terhét.

A fertőtlenítőtől salakvörös lett maradék frizurája. Ez az arc, a szín, Pi életének

orangutánjára emlékeztet. Arra, ha valakit állattá változtatsz, talán elviselhetőbbek tulajdonságai.

Rossz kölyök voltál. Otthon a radiátoron gyakorta bakancsok száradtak, a fűzőkről

lassan csepegett a padlóra a sáros víz, tócsává terült a rét.

A sós oldat éppúgy kopog most alig hallhatóan, miközben apád tekintetében gyűl az

állatkert jószágainak összes bánata. Csúnyán beszéltél vele, meggyóntad a papnak,

s hitted, három miatyánk, négy üdvözlégy jóvá tehet bármit. Gyermeki módon

tömbösítetted imáidat: „miatyánk, miatyánk, miatyánk, kivagya, kivagya, kivagya”.

Mikor ma felnyitották koponyáját, és kivették onnan az árnyékokat, nem tudtad, mitől

félj jobban, hogy megtalálnak benne téged is, vagy, hogy sosem jártál ott valójában.