[2016. december]

---

Alaphelyzet az éjben: szívás, ivás, repülés,
de egyik sem cigaretta, sör vagy öröm.
Egyik sem élvezet, csak kényszer,
az éjszakai lepke repüléskényszere lámpák fénye felé.
A lámpáról ugyanúgy felkavarog a rárakódott mocsok,
mint a perzselődő szárnyak szállingózó hímpora.

Miért találtuk ki, hogy a psziché egy lepke,
rövid életű, buta, szép rovar, mely nekimegy a lehetetlennek?
Miért akarunk felperzselni bármit is,
miért vagyunk folyton állatok,
miért megyünk szag után, és kihez forduljunk, ha égési sebeink
lesznek?

Szívás, ivás és repülés: megálló a lehetetlen előtt,
tikkadásos, fulladásos, utazós halál a csillagok alatt,
melyek hunyorgása a lámpák igazságtalanságára emlékeztet.
Két kis test feszül egymásnak a perzselő levegőben,
soványak, fáradtak és sosem voltak lepkék.

Kényszerű távolságtartás.
Szarvasok agancsa ökleli fel álmainkat,
a bőrcafatok fölfeslenek a friss szarurétegről.
A fák kérgéhez dörzsölődnek,
erezetükben fejlődik bebábozódva a lélek,
ez a hímporos psziché, amihez hozzányúltál.
Potrohomhoz szárad a bűntudatunk:
a perzselő levegőt majd föllőjük a holdba.
Szívás, ivás, repülés. Három szó, megálló az éjben,
oltsd le a lámpát, perzselj a sötétben.