[Látó, 2009. október]

Kiben a szótlan Júliához szól

Júlia, sejted-e, hogy mire jók
A szavak, ha suhamlón
Bomlanak át a beszédbe,
A dalba, az emberi hangba?

Bennük a lélek örök
Lehelet, szabad áram a létben –
Fényiram, életöröm!... De
A csönd csak a néma, sötét űr

Fúlt lélegzete, fagy
Dadogása, a légi sivárság
Dermedt, sarkköri lángja,
A semmibe hűlt szeretet zord,

Isten nélküli tája,
Az arktikus éj lobogása –
Hypnos és Thanatos
Birodalma, a tört hamu álma,

Malma imátlan időknek,
Az ittlét vak tagadása –
Indulat elridegült heve,
Gyűlölet, unt keserűség

Őrli magát, s beleroppan
A mélybe a szívbeli jéghegy
Árnya a holtmerev arcon,
Ahogy leszakadnak a ráncok,

Hullik a lenge mosoly –
Feledésbe a szó is a szádról.
Júlia, hallod-e? Árad a szép –
Lebeg ég muzsikája…

Maros-Vásárhely, 1909. május 12. – július 8.