A deres fűre dobálom le csomagjaim,

lassan nedvesednek át az emlékek,

pedig állítólag jó idő lesz ma.

Nemcsak péntekenként reménykedem ebben,

hanem egész héten. Az időjárás-jelentés nem számít,

csak az, hogy elhiggyem a napsütést.

Hogy ne csámcsogjanak jókedvemen éhes ködök.

Az átvonuló zápor ne olvassa a fejemre

az ólomcseppeket, amikhez még ragaszkodom.

Valami távoli patak csobogása 

akkor elindíthat valamit a tarkóm mögül,

ami lecsörgedezhet a gerincemen,

és miközben összeszedem vizes hátizsákomat,

abban reménykedhetek,

hogy egyszer majd poggyász nélkül indulok tovább.