[Látó, 2009. december]

Elteltek a napok, kalandok, éjek,
elteltek fények, felhők és szelek.
Mi jöhet még? Mit várjak, mit reméljek?
Színét vesztette vágy és képzelet.

Romlott világ nyüzsög ma körülöttem,
melyhez régóta nincs többé közöm,
csak tengek benne, kábán, elesetten.
Dermedt a szív, elhalt a vágy s öröm.

Hová lett az értelmes, emberibb lét,
amelyre felkészültem gyermekésszel?
Bedőlt hazugság volt, széljárta fészer.

De éjjel néha felidézem ismét.
E földön már soha fel nem találom –
megadja tán egy túlvilági álom.