régen szárny volt ma már kút a kútban csend van inkább egy morgolódó vulkán ahol a bűneim égnek mért hittem hogy megúszhatom kit anya szült az mind csalódik végül és aki szül az is ó én ézes urodum eggyen igy fiodum sirou apát teküncsed buabeleül kinyuhhad nem tekintesz engem kopár az életem csiszoltam gyémántot nézem most magamat annyi könnyem nincsen az mit elsírhatnék az mit sírnom kéne annyi könnyem nincsen ezerharminchét emelet magány sárkarcoló mennyi szeretetet elpusztítottam de volt bennem szeretet most meg nézem magam a lángok között nárcisz empedoklész hová is ugornék minden így maradna de voltaképp gyáva vagyok lángolok mint akiben van szeretet de már hiába édes gyermekem aki a földön vagy bocsásd meg az én vétkeimet mert tiéd az apád a hatalom és a dicsőség mindörökké ámen
