[Látó, 2009. március]

Az égre hurkot vet az éj,
hold lógáz rezzenéstelen;
vékony spaléta résen át
tömődött homályt szeletel.

A tárgyak arcéle amorf
csírából érődő forma,
a világ megfogalmazott
rendjét alig csak sejtetik.

Falmenték fénylő pontjai
villanyoltáskor fekete
vonalba tagoltan. Álom:
értelem rövidzárlata.

Pihegő légzést léghuzat
lenget, mint hosszabb terheken
kötve pirosan lobogó.

Nyikorgó ajtót kilincsel
a késő, végre hazaért.
Sűrített csendben hallik
halk szavú óraketyegés.

Ismeretlen egek vándor
madara húz el fölöttünk.
Sötétség minden más felett.