Születésnapra

Egy koponyát tettek-vettek 

(neveddel!),

nyomoztak száz év után Erdély földjén

minden bajt lemosandó 

(véled)!

Minden helyett lépten-nyomon: „Petőfi”?

Dehogy koponya! jaj, dehogyis arra!

Szétárad a kérdés a nagyvilágban.

Ki mer a nagy kikacagóval szembe...

Ki nem átall hazugság-bőrbe varrtan

a fején vajjal mondani 

                       a mélyet?

Lábujjhegyen nagyságról nyilatkozni.

Ötvenes évek?

              22-es (csapda).

Egy kisajátított költő 

                       (köpenye-kardja).

Parírozod a károgó erőset, 

átnézel a szánalmas hadonászón.

(Már kokárdátlan, dics- és koponyátlan,

a meg nem alkuvó 

él, hat: 

a kacagásban:

„Valami böszörmény nemzetőr meg a »királyokhoz« című versemre egy ellenverset írt. Ez aztán a gyerek! e majd megőrzi a nemzetet, vigyázzatok rá. Ez a fiatal óriás azt bizonygatja ellenemben, hogy van szeretett király. Jól van hát, no legyen, isten neki; de ha azok, kik a királyokat szeretik, mindnyájan ilyen legények, mint őkeme, ugyan nagyra lehetnek velök a királyok. Szegény királyok, most már igazán sajnálni kezdelek benneteket, ezt látván, hogy ilyen nyomorú prókátorokra szorultatok. Ebben a versben engem mindenféle címmel tisztelnek meg: a legszelídebbek ezek: hongyűlölő, honáruló! – Megnevezzem azt a fickót, aki engem ezekkel a nevekkel illet? Nem fogom megnevezni.” (1848. április 29. – Lapok Petőfi Sándor naplójából.)