Molter sokoldalúságára jellemző, hogy minden műfajban próbára tette írói képességeit. A kitűnő novellista és jó tollú publicista a színpad vonzásának sem tudott ellenállni. Írói tevékenységének talán ez a legkevésbé méltányolt és ismert területe. Ha színművei nem is érik fel egyéb írásainak a színvonalát, kétségtelenül érzik rajtuk, hogy írói alkotások és egy pálya érdekes színfoltjait képezik.

Az első kísérlete 1920-ból származik, Harámbasák a címe. Nyomtatásban sohasem jelent meg, de Marosvásárhelyt még keletkezése évében előadták – nagy lelkesedéssel. Érthető módon lelkesedéssel, hisz a darab nemcsak a vásárhelyi szerző, de a romániai magyar irodalom újszülötte e műfajban. Az akkor 30 éves ifjú tanár publicisztikai írásai már rég az erdélyi élet levegőjét árasztották. Novelláiban akkor és később is visszatér szülőföldjére, a Bácskába. Az első színműve is itt játszódik. Anteuszként tapad a szülőföldhöz, gyermekkori emlékeihez, hogy aztán majd a későbbiek során egyre inkább elrugaszkodjék, és a Székelyföld, a székely nép s a kisváros világát hozza emberközelbe.

De most még a Bácskában vagyunk. 1917 nyarán a bácskai kisvárosban az első világháború szele nemigen kavarja a port. Tudniillik a Harámbasák című vígjáték hősei nem ezzel vannak elfoglalva, hanem üzleti ügyekkel meg leányrablással. Hamzó Péter nagybirtokos, a környék ura feudális módszerekkel próbálja Stern Gotthold bécsi kereskedőből a sózott marhahús utáni tartozását kicsikarni: szobafogságra ítéli, pontosabban saját foglyának tekinti. Ám unokaöccse, Sebő, aki Makulányi alanyi költő lányát üldözi – s aki Hamzóéknál kér menedéket –, félreértés okán kiszabadítja Sternet. Ezzel megindul a bonyodalom. Sebő bejelenti leányrablási szándékát. Stern helyébe dr. Kopó rendőrfogalmazó, bűnügyi riporter kerül – Belohorszki jószágigazgató és Sternnel való közös megegyezés alapján. Közben Sebő anyja Máriát pártfogásába veszi, és Stern lányával, Gertrúddal együtt túljár fia eszén. Sebő szerkesztőként jelenik meg Makulányiék nyaralójában. Mária bár felismeri, nem árulja el. Tulajdonképpen mindenki ismeri, csak Makulányi nem. Csele sikeresnek látszik, mert Máriát látszólag sikerült meggyőznie, hogy az éj leple alatt lopózzon ki találkára. Az éjszakai találkára érkező lefátyolozott lányt Sebő elrabolja, és szállására viszi. Heves szerelmi vallomásba kezd, amikor a lány felfedi kilétét: Ő Gertrúd, Stern leánya, s követeli Sebőtől, hogy vegye feleségül, ha elrabolta. Erre akarja kényszeríteni a pisztollyal berohanó, felháborodott atyát megjátszó Stern is. Sternet Hamzó keresi, s rajta a pénzt, magával hurcolva dr. Kopót, akit a kereskedő helyett gyötört. Makulányi azzal a hírrel érkezik, hogy az újságok Hamzó Stern elleni „merényletével" vannak tele. Hamzó ettől kissé megrémül, mert földesúri tekintélye forog kockán. S miután ígéretet kap, hogy a sajtóhadjárat abbamarad, elengedi a tartozást. Sebő is belátja, hogy elsiette a dolgot, és ígéretet tesz Máriának, hogy kiudvarolja a házasságot – ahogy egy gentlemanhoz illik.

A darab – bár a szerző vígjátéknak minősíti – bohózat. Helyzetkomikumra épít, a humort gyakran szójátékkal pótolja. Hősei nincsenek. Egy-egy jól bemutatott típusa teszi élénkebbé az egyébként élettelen figurákat. Szerkezetileg is szétesik a darab. A viszonylag merész indítás után a második felvonás élettelennek hat, a szereplők megjelennek, majd eltűnnek, illetve esetleges jelenlétüknek és távozásuknak dramaturgiailag nem sok az értelme. Itt-ott megcsillan a szerző tehetsége: amikor Makulányit bemutatja vagy Hamzót, a bácskai harámbasát.

A vásárhelyiek tehát új színpadi szerzőt avathattak 1920-ban. Vígjátékírót. Nehéz műfaj. Egész története ezt bizonyítja. Molter egy kicsit a lehetetlen ostromába kezdett, amikor színdarabírásra adta a fejét. Az ízig-vérig epikus alkatú író a kor igényeit is felismerte, amikor e nagy fába vágta a fejszéjét. Az alakulóban levő erdélyi, tágabb értelemben romániai magyar irodalomnak, a kisebbségi sorsba jutott magyarságnak – a színpadon is saját maga termelte irodalomra, saját problémáinak felvetésére és megmutatására volt szüksége. Ezt a célt a Harámbasák nyilván igen kevéssé szolgálta. Sőt, még az újabb próbálkozás is csak részben. A következő – határozott írói erényekről tanúskodó vígjáték –, az Özvegyország már nyomtatásban is megjelent 1926-ban, Marosvásárhelyt. Kiadója Révész Ernő könyvkereskedése. Történelmi tárgyú a vígjáték, amennyiben a szerző megjelölése szerint cselekménye 1811-ben zajlik a Bánátban. Hősei is – itt talán már használhatjuk e megjelölést – többé-kevésbé történelmi figurák: Mercy tábornok, Lenau Miklós, a költő, Kissárosi Kis József mérnök, a temestorontáli mocsarak lecsapolója. Báró Wenzler Zsuzsanna kegyeiért a tábornok, a költő, a mérnök és még oly sok más úr verseng. Ő a vidék feltétlen ura:

„ZSUZSÁNNA: Engem lát a nép egyetlen felsőbbségnek, és azért a férfi, aki megnyer, munkálhatja majd a népköztársaságot, táplálhat jakobinus álmot, lehet királyuk, és kapaszkodhat a császár jogarába! Rendezhet katonai önkényt.
KISS JÓZSEF: Kiirthatja innét a politikát.
ELŐBBI PARASZT: (bambán) Szóval aki a férje lesz, a’ lesz a király. (Nevetnek) Vagy nem?
ZSUZSÁNNA: Képére formálhat egy népet, segíteni fogom, ígérem. Nem lesz itt forradalom, itt verseny lesz…
FRANK: (belehahotázik)
ZSUZSÁNNA: Kockára vetem a rokonszenvet, melyet kalász és eperfa, gazda és uralkodó küld felém. Sokak rokonszenvét cserélem föl egy férfi szerelméért, a Bánság jövő arculatja, a Határőrvidék sorsa kezemben van, vegye el, aki tudja!
MERCY: (helyeslőn) A császár –
ZSUZSÁNNA: Mondtam és állom, én, aki hatalmasabb vagyok itt a császárnál is."

A napóleoni háborúk szele, a forradalmi hangulat nemigen zavarja Özvegyország úrnőjét és a körülötte lebzselő urakat. A devalváció ugyan fenyegeti a terv kivitelezését, de a tömeget sikerül meggyőzni arról, hogy az hozzájuk nem érhet el. A verseny, pontosabban a versengés napja egybeesik a bánsági németek betelepedésének 25 éves jubileumi ünnepségével. A felsorakozó urak egymás után kapnak kosarat úrnőjüktől. Kiss mérnöknek szerencséje van: rövid habozás, gondolkodás után Zsuzsanna asszony őt választja. Rossi megfogalmazásában – aki elveszítette szövetségesét: „Teszi ezt szíve sugallatán kívül azon fennkölt célból, hogy a politika helyett úrrá legyen az országban a munka. Erre a szent frigyre, melyet a Munka köt a Jósággal, kiáltunk mindnyájan éljent!"

Tabéry lelkesedése, miszerint a darab „az egészséges konstruktív munka apoteózisa" és szereplői szimbólumok – Mercy a militarizmus, Lenau a csapongó fantázia stb. –, eléggé eltúlzott. A szerző vígjátékot írt – legalábbis szándéka ez volt –, s ez a műfaj sajátosságainál fogva megkérdőjelezi ezt az állítást. Még akkor is, ha a darab műfaji besorolása nem egyértelmű. Molter Zsuzsanna asszonya valóban józan megfontolással dönt a mérnök mellett: ez biztosíthatja a környék békés gazdasági fejlődését. Ám azzal, ahogy szereplőinek a kor, Európa problémáihoz való viszonyát bemutatja – pontosabban közömbösségét –, előtérbe helyezve a vihart egy edényben, véleményt, kritikát mond. Véleményét leginkább a szereplők megformálásában, jellemzésében lelhetjük fel. Zsuzsánna asszony nemcsak jótékony lélek, de úrnő – határozott és uralkodásra termett, saját érdekeit a köz érdekeivel igyekszik leplezni, pontosabban azonosítani. És mindazok, akik körülveszik – csak saját érdekeiket tartják szem előtt: a forrongó granicsártiszttől Mercy tábornokon át Lenauig –, ő sem kivétel. Molter egyetlen rokonszenves figurát szerepeltet: Kiss József mérnököt. Ő az egyetlen, aki valóban az egyén és köz érdekét egyeztetni tudja, s akit őszintén érdekel, amit csinál, kötődik a földhöz, amelyen él és dolgozni akar. Zsuzsanna asszony ezt a tőkét fedezi fel benne, amikor hozzá megy feleségül.

Említettem, hogy történelmi tárgyú vígjáték: erről tanúskodik a szereplők neve, az 1811-es évszám. Ám ezenkívül nincs sok köze a történelemhez. Sokkal inkább érezzük benne a 20. század első évtizedének levegőjét, problematikáját, mint a történelmi levegőt. Ez a darab legnagyobb érdeme. Hogy dramaturgiailag szinte ugyanazok a hibák jellemzik, mint a Harámbasákat – tény. Előrelépést a szereplők jellemzésében és a problémafelvetésben találhatunk, már nem komikus helyzetsorozat bohózati figurákkal, hanem egy darab élet, vagy majdnem élet – vígjátéki eszközökkel, ferdeségekkel, túlzásokkal.

Még ugyanebben az évben keletkezett a harmadik színmű: a Tank című vígjáték. Első és leglényegesebb jellemzője, hogy Molter ezzel a színművel elszakad a Bácska, a szülőföld élményekkel telített világától, és a cselekmény színhelye az új élményeket nyújtó közeg, az erdélyi kisváros – Marosvásárhely és környéke. Ez a helyszínváltás nem annyira a színművek, mint az író életútjának alakulása miatt érdemel figyelmet. Ezekben az években válik Molter nemcsak nyelvében, de írásaiban is erdélyi, romániai magyar íróvá. Bár a szülőföld állandóan vissza-visszatérő témája, de novellái, színművei, regényei a választott haza, Erdély levegőjét árasztják, annak valóságát ábrázolják közvetlenül. A vásárhelyi tanár nyitott szemmel jár-kel, figyeli a világot és ábrázolja sajátos humorral. Tehát a Tank erdélyi tárgyú. Keletkezéséről így vall a szerző: „A húszas évek elején azon töprengtem, hogy mennyi bolondság van ebben az Erdélyben, amiről mind-mind drámát meg vígjátékot kellene írni. És akképpen is cselekedtem: egy ragyavert vénemberrel találkoztam a Nagy-közben, a mai Bolyai utcában, Csomós bácsinak hívták az öreget, aki tele büszkeséggel, tele aggodalommal mesélte, hogy a fia az éjszaka érkezett haza Verdun alól, és csudálatos masinát hozott magával. Őt, a Csomós bácsit mintáztam, amikor a Tankot írtam." (M. K.: Az örökmozgók titkai. Kriterion Kiadó, Buk., 1974.)

A darab cselekménye 1918 végén, 1919 elején a forradalom és a Nemzeti Tanácsok megalakulásának idején játszódik egy erdélyi városban. Persze, ez a város nem más, mint Marosvásárhely. A frontról katonák érkeznek, a forradalom szele a várost is érintette, de özvegy Bátkyné próbál elzárkózni a veszély elől, és polgári kötelességét teljesíteni: legfőbb gondja birtokügyeinek nyilvántartása és az adó kifizetése. Nem rémíti sem válság, sem infláció, sem hatalomváltás. Lánya, Katinka mondja róla: „Igen, mama mindig megtanácskozza velünk, és megparancsolja nekünk, amit akar." Energikus, célratörő, határozott polgárasszony, aki saját érdekeit tartja csak szem előtt.

Geliczey György, a francia frontról hazaérkező fiatal mérnök egy gépet szállított a vonaton – ócskavasként, a hatóság megtévesztésére. Bátkynétól, egykori főbérlőjétől remél segítséget elrejtésére. Az ábrándozó Katinka, Bátkyné lánya tanknak sejti – Geliczey meg nem árulja el, hogy mi is tulajdonképpen, meghagyja hitében, így remélvén segítséget. Bátkyné hallani sem akar róla. Végül is Piroska, a kisebbik lány lopja el a színkulcsot, ahova Geliczey elrejtheti a „tankot". Piroska ugyan pacifista, a békés építés ifjú és lelkes híve, de segít az elrejtésben, mert úgy véli, így teheti ártalmatlanná a fegyvert. Geliczey így válaszol, amikor felelősségre vonja: „Ki tudja, mi lehet egy tankból? Még traktor is lehet: tömeghalál helyett tömeggazdálkodás. Csak átsegíteni a tankot traktorrá, ez nehéz!"

A városban hamar elterjedt a „tank" híre. A mérnöki irodát nyitó Geliczeyhez csak úgy dőlnek a megrendelések. Az új helyzetbe került vezető magyar urak benne, a tanktulajdonosban látják megmentőjüket, eljövendő vezérüket. Rá akarják ruházni a magyarság országos szervezkedési mozgalmában a helyi vezetést. Nyilvánvaló céljuk az elszigetelődés. Kaáli Farkas alispán a következő szónoklattal próbálja meggyőzni Geliczeyt: „E város magyarsága a történelem zivataros napjaiban arra a meggyőződésre jutott, hogy vezetésre van szüksége. Mielőtt szétszéledne a nyáj, ide jöttünk néhányan, akikben megbízik a magyarság, hogy egy kérdést tegyünk fel a színed előtt… Ki az a férfiú, akinek tettereje a legnagyobbra is képes? Kinek volt bátorsága, hogy legtovább jelentse az önbizalmat, mintha Klapkája lenne az itteni népnek, és reménytelenül is tartsa Komáromot?" Geliczey azonban nem „sarki mártírkodni" akar, hanem dolgozni. Önmagát jelenti fel a román hatóságoknál mint ismeretlen tettest. A helyszínre érkező komisszár, no meg a kíváncsiskodók traktort találnak, s így szabadon engedik az előzőleg letartóztatott mérnököt.

Molter talán legsikerültebb színjátéka a Tank. Ő maga így vall róla: „Ezt a darabot érzem ma is a legközelebb magamhoz, az erdélyi élet, egy egész korszak levegője árad felém, ahogy belekóstoltunk a kisebbségi életbe, ez a sorsfordító élmény szolgáltatta a légkört, az idegrendszeri kulisszákat a darabhoz. Ahányan voltunk, annyiféleképpen reagáltunk a változásra. Ahányan voltunk, annyiféleképpen. Vélekedtünk a gyulafehérvári határozatokról, voltak, akik tudomásul vették a politikai tényeket, a realitást, voltak, akik vonatra ültek, és elindultak a bizonytalanság felé, voltak, akik első pillanattól kezdve úgy helyezkedtek, hogy csak a vagyonukra, pozíciójukra gondoltak, voltak ábrándokba menekülők, ahogy nevezték őket, a »sarki mártírok«, az ő helyzetük se volt irigylésre méltó, de velük szemben léteztek a megfontolt, józan Geliczey Györgyök, akiknek volt erejük széttépni a legendákat, elutasítani a bénító csodavárást, és a háborús szenvedések, a pusztulások után a munkát választották, a megmaradást." (M. K: Az örökmozgók titkai. Kriterion K., Buk., 1974.)

Nemcsak a Tank, de az öt színmű legsikerültebb, legrokonszenvesebb és az író által nagy szeretettel megrajzolt figurája Geliczey. Annak az intellektuelnek a típusa, aki a realitás talaján élve akarja hasznosítani tapasztalatait. A háborút értelmetlen vérontásnak tartja: „Én a háborúban átkeltem a Dunán és a Rajnán, nehézágyúkkal, masszív gyilkoló szerszámokkal, és bíztam abban, hogy utoljára történik ilyesmi Európában! Szinte bocsánatot kértem a természettől a sok fegyverért! De a két folyam közönyös volt. A Duna nimfái nem jósoltak vészt, a Rajna kincsei nem csendültek meg a mélyben, a természet nem tiltakozott ellenünk, mert néma, mint az Isten. Csak én panaszkodtam magamban, mint most is, és én vágytam békére… állig fegyverben…" Ez a Geliczey rokona az Özvegyország Kiss mérnökének, de sokkal céltudatosabb. Nem őt irányítják, hanem ő él a lehetőségekkel, és tereli olyan mederbe az eseményeket, amelyek a közösség érdekeit szolgálják. Öntudatos ember, humanista. A háborúban is a békét keresi, ezért hoz traktort titokban – és időzíti úgy leleplezését, hogy rádöbbentse a környezetét: csakis úgy élhetnek tovább, ha a tankból traktor lesz.

A színmű többi szereplője a kor egy-egy jellegzetes figurája. Bátkyné – akiről már szólottunk – az „öntudatos" adófizető állampolgár. Ám a rend a lelke mindennek jelszavával és pénzével tulajdonképpen csak saját nyugalmát akarja megvásárolni: „Az adófizetés a honpolgár első kötelessége. Akár magyar, akar román itt a hadsereg…" Katinka, a lánya a honleány szerepében tetszeleg. Az ő fantáziája teremti a tankot, illúziókban él, s egy világ omlik össze benne, amikor az igazság kiderül. Piroska, a kishúga, aki érettségi előtt áll, pacifista, lelkes gyűlölője minden fegyvernek, s különösen a tanknak. Mégis ő az, aki Geliczeyt segíti, Geliczey pedig benne véli felfedezni azt az eszme- és élettársat, aki elképzelései megvalósításában melléje állhat, és segítségére lehet.
Egy-egy jól sikerült epizódfigura Szántó, a szerkesztő, a vidéki pletykalap újságírója vagy Kaáli Farkas volt alispán, aki a magyarságot akarja megszervezni nagy szólamokkal, s közben repatriálni készül.

Minden erénye mellett a darab legnagyobb hiányossága, hogy publicisztikai ízű. Bár dramaturgiailag a legjobban felépített Molter-színmű, egyik-másik jelenet olvasásakor az az ember benyomása, mintha csak azért íródott volna, hogy a szerző elmondhassa, közölhesse velünk saját világnézetét, gondolatait, valódi színpadi helyzet és élet nélkül.

Molter vígjátéknak nevezi színművét, s ha gogoli vagy moliere-i értelemben nem is az, mégis e műfaj sajátos jegyei lelhetők fel benne. Hevesi azt mondja: „A vígjáték… azzal a dezillúzióval jön felénk, hogy az élet csupa botlás, gyarlóság, baklövés, mi több, rosszaság – amelyen alig lehet segíteni… a legtöbb vígjátéknak az úgynevezett kedvező befejezés csak látszat, éppen azért, mert erőszakos." S ha mindehhez hozzávesszük, hogy a vígjáték paradoxonja – miszerint minden igazi vígjáték lényegében véve szomorú vagy keserű –, akkor Molter művét – ha némi fenntartással is –, de ebbe a műfaji kategóriába sorolhatjuk.
Sokkal problematikusabb a műfaji besorolása a később keletkezett színműveknek: az 1943-ból való Örökmozgó s az 1955-ben írt Csaló is csalódik címűeknek.

Az Örökmozgó Molter legismertebb színműve. Alapötlete a brassai Barcasági Múzeumban látott önműködő flekkensütő láttán született meg. Így lett belőle először újságcikk a marosvásárhelyi Tükörben, majd később novella (1933) ugyanezzel a címmel. Tulajdonképpen a novella alakult át színművé tíz év múlva. Színmű formájában először 1945-ben, a budapesti Misztótfalusi Kiadó Népi műsortára 10. köteteként jelent meg. A Harámbasákat nem számítva, ez a mű került csak színpadra Molter színdarabjai közül. Ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban 1943. október 23-án volt. Rendezője Szilassi Gyula, díszlettervező Jaschik Álmosné. Szereposztása igazán parádés: Gyaraki – Bodnár Jenő; Zsuzsika – Eőri Kató, Szörényi Éva; Eszter – Mészáros Ági; Bedő Pali – Jávor Pál; Dr. Jákó Jenő – Ungvári László; Pécskai Frigyes – Kürthy György; Kelemen Zoltán – Pataki József; Páldeák Mihály – Pethes Sándor; Dr. Bodoni Ferenc – Rajczy Lajos; Csete János – Naszódi Sándor; Feles Ödön – Tassi András; Kiss Imre – Nyerges Ferenc.

Néhány hónap múlva – 1944. február 12-én – a kolozsvári Nemzeti Színház is bemutatta a darabot Tompa Miklós rendezésében. Szereposztása: Gyaraki – Tompa Sándor; Zsuzsika – Sallay Kornélia; Eszter – Ölvedy Zs.; Bedő – Görbe János; dr. Jákó – Szécsi Ferenc; Pécskai – Borovszky Oszkár; Kiss – Flóra Jenő; dr. Bodoni – Váradi Rudolf; Csete – Senkálszky Endre; Kelemen – Csóka József.

A darab cselekménye 1908-ban történik egy erdélyi székely városban a Súrlott Grádicshoz címzett vendéglőben. A város elöljárói e vendéglő törzsvendégei. Egy szombat esti ünnepi vacsorán Csete főjegyzőnek az az ötlete támad, hogy adják férjhez Gyaraki kocsmáros uram nagyobbik lányát. Versenyt hirdetnek: aki a legelmésebb szerkezetet találja fel, azé a lány. Így próbálják összekötni a kellemest a hasznossal, a kallódó zsenik megmentését és a lány férjhez adását. Néhány hét múlva egymás után jelentkeznek a patent-zsenik. A legfurcsább szerkezetet Bedő Pali, a ház mindenese készítette: egy flekkensütő perpetuum mobilét, mely a Rákóczi-indulót és egy régi palotást játszik hússütés közben, meg bort és paprikás mártást csorgat. Osztatlan a siker. Csak éppen nem azzal akarják kifizetni, ami a díj: a lány helyett ugyanis pénzt ajánlanak fel neki, mert nem tartják méltónak Zsuzsikához. Beső azonban visszautasítja, mert szerelmes Zsuzsiba.

Közben Jákó, az ügyvédbojtár is Zsuzsika szerelmére és kezére áhítozik, aki hozzá is menne szívesen, hisz nagyravágyó álma, hogy úriasszony lehessen. Jákó azonban megbukik az ügyvédi vizsgán, így fél évvel el kell halasztani az eljegyzést. Végül is a belé fülig szerelmes Eszter lesz az övé, Bedő Pali pedig sértődötten, mivel nem választották be a városi tanácsba – ti. a főispán az örökmozgó masinát javasolta –, elhatározza, hogy kivándorol Amerikába, és ott próbál szerencsét. Zsuzsika melléje csatlakozik.

A történet tehát elég vérszegény, ahogy a korabeli kritikák is megállapították. Maga a szerző is életképnek minősíti, s valóban nem más, mint dramatizált életkép vígjátéki elemekkel megtűzdelve. Epizódokból áll össze a darab, s szereplői is epizódfigurák. Nincs központi alakja, aki körül drámai szituáció alakulna ki. Benedek Marcell azt írta: „Az Örökmozgó tele van kedves dolgokkal, jó epizódalakokkal és tószt alakjában elmondott keserű erdélyi igazságokkal. (…) A dráma azonban valahol elsikkad a darabból. A komoly dráma is, amely ott lappang a kihasználatlan, érvényesülni nem tudó, eszelős találmányok holtvágányára futó székely tehetségek alakjaiban – meg a vígjáték is, amelyet csak az egyik szereplő mortaléjával s a másiknak kétes értékű diadalával lehet valahogyan befejezni." (Új Idők, 1943)

Molter egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy a hazai tehetségek védelmében írta e darabját. A szociális mondanivaló – az őstehetségek elsikkadása azonban nem kap kellő hangsúlyt. Felvillant sok olyan társadalmi problémát, ami nemcsak 1908-ban, de később is időszerű maradt: elsősorban az alsóbb néposztályok felemelkedését gátló tényezők. Ám szelíd iróniája nem kíméli a Bedő Palikat sem. A mozaikszerű szerkezetet, a központi alak hiányát némileg kárpótolja néhány jól sikerült epizódfigura, különösen a rabonbáni asztaltársaság, a város urainak megrajzolása vagy a kocsmáros Gyaraki figurája. Móricz Úri murijára emlékeztető társaság ez. Pécskai polgármester hitvallása – akit egyébként Pecsenye Fricinek gúnyolnak: „Polgártársaim ragaszkodását érzem e névből. Szeretnek, mert a város jómódjára esküdtem föl. Ebből az ósdi kortestokány-központból modern pecsenyevárost formáltam! Mert a reform és a haladás a gyomron keresztül kezdődik. Előbb a test lesz igényes, aztán a szellem!" – Érthető tehát a flekkensütő osztatlan sikere ilyen elöljáróknál, no meg az is, hogy a székely legény ezt az igényt igyekszik kielégíteni. Molter nem kíméli Bedő Palit, korpa közé elegyíti a székely zsenit. Rokonszenve a figura iránt igen kétes. Olyan társadalmi osztályba akar betörni, amelyiknek életcélja elébb a test, aztán a szellem. Ez a felemelkedés – süllyedés, a tehetség eladása. Tulajdonképpen kilátástalannak ítéli meg helyzetét. Még akkor is, ha egy sovány happy enddel Amerikába küldi Zsuzsikával együtt. Sokkal szerencsésebb, sikerültebb a novella befejezése, ahol is a szerző nem tesz erőszakot Palin – egyedül hagyja el az országot. De nemcsak a novella befejezése sikerültebb, egészében véve is jobb, mint a színmű. Az epika különben is az a műfaj, amely színpadra átgyúrva sehogy sem tudja felvenni a drámai alkotás dinamizmusát, mozgékonyságát.

A kisregényből íródott utolsó vígjátékra, a Csaló is csalódik (1955) címűre is érvényes ez a megállapítás. Molter a témát többször is feldolgozta. Először két novella született, 1930-ban a Bota végrendelete meg a Faluszerző. Ezek alapján születik meg a Faluszerző című regénye 1935-ben. (Megjelent a Lap és Könyvkiadó Rt. Kiadásában, Brassó, a Brassói Lapok és Népújság mellékleteként az Ajándék-regénytárban. Olcsó regénytár, 19. szám.) Erényei és hibái szinte azonosak az Örökmozgóéval. Ezt a művet talán még jobban megfekszi az epikus jelleg, ami terjengőssé, szerkezetileg szétesővé teszi a darabot. A történet időben is elhúzódik – 1937-től 1949-ig, be akarván mutatni a kollektivizálást is. Már a regényt felduzzadtnak érzi az olvasó, fokozottabb mértékben érvényes ez a színműre.

Végül is Molter színművei egy jó tollú író próbálkozásai. Bárhogy vágyott is drámaírói babérokra, márpedig vágyott, tudtuk ezt róla, amíg élt, hisz minden álma az volt, hogy az Örökmozgót újra színpadon láthassa, vérbeli prózaíró maradt. A dráma nem az ő műfaja volt.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Molter Károly: Harámbasák. (Kézirat)
Özvegyország. Marosvásárhely, 1926.
Örökmozgó. Három színmű. Kriterion Kiadó, Bukarest, 1974.
Iparkodj, kisfiam! Elbeszélések. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1964.
Faluszerző. Regény. Lap és Könyvkiadó Rt., Brassó, 1935.
Almási Miklós: A drámafejlődés útja. Bp., Akadémiai Kiadó, é. n.
Harámbasák – Ellenőr. 1920. ápr. 17.
Harámbasák – Székely Napló, 1920. ápr. 17.
Vígjáték a bánáti munkáról – Székely Szó, 1926. ápr. 15.
Az Örökmozgó bemutatója – Új Magyarország, 1943. okt. 11.
Örökmozgó – Esti Kurír, szept. 29.
Örökmozgó – Szabadság, 1943. július 18.
Örökmozgó – Molter Károly darabja a Nemzeti Színházban. Magyarország, 1943. okt. 11.
(-s): Jobb a flekken zeneszóval. Hétfő reggel, 1943. okt. 25.
Papp Antal: Örökmozgó. Bemutató a Nemzeti Színházban. Magyar Nemzet, 1943. okt. 24.
Vass László: Örökmozgó. A Nemzeti Színház bemutatója. Magyarország, 1943. okt. 25.
Albert István: Örökmozgó. Molter Károly életképe a Nemzetiben. Esti Kurír, 1943. okt. 25.
Baróti Géza: Örökmozgó. A Nemzeti Színház bemutatója. Pest, 1943. okt. 25
K. B.: Nemzeti Színház: Örökmozgó. Nemzeti Újság, 1943. okt. 24.
Gombos Gyula: Hogyan jár az a darab, amelyik túlságosan tekintettel van a tekintendőkre? Molter Károly új darabja a Nemzetiben. Magyar út, XII. 43. sz.
Benedek Marcell: Örökmozgó. Molter Károly életképe a Nemzeti Színházban. Új Idők, 1943.
(y.-a): Örökmozgó. Molter Károly színműve a Nemzetiben. Református Élet, 1943. okt. 30.
Hattyasy Katalin: Molter Károly darabja a Nemzeti Színházban. Hétfő, 1943. okt. 25.
-op-: Bemutató a Nemzetiben. Virradat, 1943. okt. 25.
Saád Béla: Örökmozgó. Bemutató a Nemzeti Színházban. Az ország, 1943. okt. 30.
Székely Szó, 1944. jan. 1. – Molter Károly Örökmozgóját is bemutatja a kolozsvári Nemzeti Színház Marosvásárhelyen.
Szabó István: Örökmozgó. Molter Károly életképének bemutatója a Nemzeti Színházban. Ellenzék, 1944. febr. 14.