[Látó, 2010. január]

Véletlen őseit, a vére vak folyóját,

Eredet ágbogát, hagyom, kutassa más –

A perc határain elmém ma este túllát,

Életem messziről cikázó villanás:

Az évezredeken csak énem hangja szól át.

Minden családom és elődöm, nemzedékem,

Eredet, folytatás, magamnak én vagyok.

Lehet-e múltidő, amelyben én nem éltem?

Eszméletem megint sejtelmesen vacog.

Milyen kevés a Most, milyen nagy úr a Régen!

Világtörténelem csak az, amit megélek.

Ez származásom és arisztokráciám.

Halványzöld lombon át a kerti ünnepélyek

Renaissance-napja süt tavasszal néha rám.

Aranybrokát ruhák, tengerszaga a szélnek…

Ha testemet vad nyár aszalja déli strandon,

Szívem delejtűje Karnak felé mutat,

S álmomban éjszaka, meghitt borzalmú hangon,

Holtak közt, föld alól, Anubis felugat.

Lelkem temetkező barlangokban barangol.

És szél és téli ég, ködös, nagy búcsúzások,

És csók és indulás és vissza még feléd.

Kucsmád, karmantyúd és szép szempillád megázott,

Hosszú felhő földi a fázó hold felét,

Mint vállamat köpeny. Kezemből vér szivárog.

Homályos út… paták süppednek sűrű sárban…

S csupán gondolni rád, tűz mellett, pamlagon…

Emlékszem, volt ez is. Hol is volt? Merre jártam?

Weimar volt vagy Siráz? Varsó vagy Trianon?

Jaj, mennyi mozzanat! S mind megtörtént korábban.

Magas törvénye egy nagy csillagfordulásnak

A lenti dolgokon finoman átdereng.

Tudod-e, mit jelent e valószerű látszat,

Hol összeér a múlt s a most, a fent, a lent?

Szívemben ó tudás borogat ifjú lázat.

Semmi se múlik el szívemben és szívedben,

És fáj és fölbuzog az, ami rég letűnt.

A saurusok korát megéltük már mi ketten,

És tudjuk már, hogy ott reszket majd életünk

A föld halálakor, a végső, nagy hidegben.

Ha emlékezetünk vissza, a ködbe néz is,

Évmilliókon át kezdetre nem lelünk.

A föld, a víz, a nap, a Káosz, a Genézis

– Ujjong az öntudat – nem történt nélkülünk,

Mert ott voltunk mi már a dolgok kezdetén is.

Kosztümök, korszakok, dallamok, merre szálltok?

Mi marad? atomok, eónok… te meg én.

Te már talán tudod – ugye, te hétszer-áldott? –

Milyen szabály szerint keringünk, mint szegény

Göröngyök, csillagok, boldogtalan monádok.