[Látó, 2010. február]

A mell felett a bőr vékony,
mint egy ejtőernyő teste.
A feszülésében meg történet van.
Csecsemőszájak szűk szorítása,
és sárga férfifogak zománcának
a nyoma.
 
A te melled meg tiszta hús, feszül,
mint egy száj széle, mikor nevet.
Csak a metszőfog sebzi néha.
Megbillen a gél felett, akár
a szaruhártya egy rosszabb
vicc után, és visszalök. Anya melle
meg kettőt, engem meg a húgomat.

Ennek a pár tejfognak, ennek a kettő szájnak
a szűk szorítását meséli el. Meg apa metszőfogát.
Történet van benne, inak feszülnek végig, fáradt hús.
Mint két szatyor két kéz helyett.

Különböztök. Ebben minimum.
Elengedem az ajtaját, és zuhanni kezdek.
Kifeszül, mint egy ejtőernyő teste, és az
érkezés előtt megszakad.

Közben meg elképzelem csarnokvizét
valaminek, ahogy kitölt zacskót, rosszabb viccet.
Egy emberélet alatt mondjuk kétszer. Az elsőnél
még sírni szeretnék. A másodiknál már elengedem a kezed.

* A szövegben jelöletlen idézet található Szabó Marcell A szorítás alakjai (3) c. verséből.