[2010. június]

ANONYMUS

Míg a személyem kérdezed, én is a múltba tekintek
   Látni jövőt a sötét kámzsa szegélye alól,
Nem fedi fel titkát, de találgasd bízva reménnyel,
   Hont foglalni hogyan kezdheted újra napod.

A MENEKÜLŐ PANNONIUS

Hívő sem vagy, mégis imádkozol, olykor elillan
   Lélekerőd, ha világ omlik a talpad alatt,
Irgalom atyja kinyújtja kezét a viharba szivárványt
   Tűzni az égre kevély torlaszaink idején.

SYLVESTER JÁNOS

Szétdarabolt országban példaadó szerelemmel
   Egybeölelt kebelén bibliaszót magyarul
Tiszta zenével zengő disztichonok idomával:
   Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess.

TINÓDI

Egy vallása, királya is egy: a hazára vigyázni,
   Hogyha kihullna a kard, zengje a lantja tovább,
Zengje vitéz hevülettel a fergeteges hadi sorsot
   Már valamennyi csatán szívszakadásig a húr.

BALASSI

Ő magyar első dalnoka szépnek, melyre a Múzsa
   Elmosolyogta magát, sírt is a vértezetén,
Bárha poétát inkább pártol, hol viruló kert
   Reng a gyümölcseivel, nem viadalra a föld.

SHAKESPEARE NYELVE

Egykorit olvasnál, de varázsa homályba veszendő,
   Tolmács érzi talán ó szava rezdületét,
Mert ha feledve a forrás hű csobogása, hiába
   Visszaterelni folyót, dallama oly idegen.

MIKES RODOSTÓJA

Félti az örmény tyúkjai báját árva kuructól,
   Fátylat az arcuk elé téveteg ujja terít,
Utcai ablaka nincs, ki ne szálljon az útra erényük,
   Míg a kakas kukorít egyet a házak előtt.

CSOKONAI

Annyi zenét, üde színt, pajzánt és haldokoló fényt
   Kívüle senki fia össze sosem finomít,
Míg kecsesen lép át a világon vért köhögő tüdejével,
   Csillagos ég közepén szór violát szanaszét.

BERZSENYI

Megvagyok én a tanyámon, amerre babérkoszorú nincs,
   Látogatóm a magány, jóravaló rokon itt,
Bölcsen örülni eperfa alatt teli tűz melegében…
   Bár a sok árnyalakot füstje nem űzi tovább.

BYRON

Sánta világba’ rühellte bicegni, lovára kapott fel
   Tartva szilaj poharát féktelen élvek elé,
Embernél a kutyáját többre becsülve siratta,
   Halni a kék egekért messze vizekre futott. 

A VÉN CIGÁNY HALÁLA

Gondfelhők feketén gomolyogtak a mélybe taszítva
   Tántorodó alakot kételye szirtjeiről,
Fokról fokra velőtrázó hegedűje sikoltva
   Tört darabokra a vég tébolyodott üregén. 

MADÁCH

Börtönöm éje világló fénybe ragadta az elmém,
   Szóla az Úr: idebenn zajlik a végtelened,
Annyi csalódás visz közelebb igazult ideálhoz,
   Mennyit a lélekerő győz meredek hiteden.

ARANY

Látszattól a valóig igazra figyelve, szerényen
   Rótta valódi való mennyei változatát,
Tán a kemence előtt hamun írva a szikra-ezerből
   Nyílnak azóta szelíd fényben a csillagaink.

PETŐFI

Vak zivatarba szokott hatalommal villan a lelke,
   Felhőt zargat a szó s mennydörög indulatán,
Erdély bérce közé képzelte a fészke derűjét,
   Nyugszik s kél vele nap két haza álma felett.

BAUDELAIRE

Járt a Hotel Pimodánba hasist faragott pipafejbe
   Tömni a rímeihez mámorok éjjelein,
Ópiumos jelenésben a jelkép Hajnala újult
   Táncba fogott lepelét tépve le szíve körül.

ADY

Büszke legénye lehettem volna, ha vérzivatarban
   Térdre nem esne a bölcs emberi gondolat is,
Jaj, siratom a hazákban meglapuló igaz ember
   Néma keserveivel elpazarolt igazát.

BABITS

Nézz a tükörbe, megannyi saját képed mutogatja,
   Nem bújhatsz bele más bőribe, börtönöd az,
Cethalban se lehettél cet, csak a cél menekültje,
   Mit ha kihagysz, a halál is kiokádna talán.

KOSZTOLÁNYI

Éke dalomnak a könnyed erénye, amerre a szellem
   Szárnyain elszabadít játszi szelek magasán,
Mélyre sekély, a nehézre pehelylibegés feleseljen,
   Míg a komor vigalom mérgein élcel a szív.  

TÓTH ÁRPÁD

Merre evezz bús sajka a tenger kín beteg árján?
   Méla szememben a könny árvize álmatagon
Lengeti bánatos árvák lomha hajóit a léten
   Túli világ gyönyörű szűz szigetére egész.

JUHÁSZ GYULA

Ő, ki gyakorta szemernyi vigaszra se lelt a világon,
   Egyszer ölelne halált, máskor a csalfa reményt,
Bár a határon a két akarat közt rá szerelem várt,
   Csokra a vers meg a csönd fodra a lenge Tiszán.

JÓZSEF ATTILA

Gyönge gerince cipelte a nemzet terheit árván,
   Térde rogyásai közt szállt fel a csillaga is,
Hátat fordított szerelem, sőt végül az Isten,
   Szíve tehervonatát el nem akasztja halál. 

DSIDA

Kismester? Butaság! Hisz közhely mind a vezérlő
   Eszme, mi mára bukott, ám a kutyája örök,
És Violára virágot szór, aki hallja zenéjét,
   Hívogató tavaszok daktilusán lebegőt.

SZABÓ LŐRINC

Természet se idill, de nem árt tudatos leleménnyel,
   Míg kusza vágyaidért ölni se rest az agyad,
Metszhet az elme a bűnt kivesézve, de vérbeli költő
   Tárja ki mocskaival szíve maró igazát.

RADNÓTI

Abda határán durva pribék gyilkolta meg őt is,
   Holnap a verseiből szívna magába hazát
Gyermeke, tán unokája, szemükbe vajon ki hazudja,
   Nem keze lőtte a hont szíven a sírja előtt?

PILINSZKY

Élni naponta világvégét a törékeny időben,
   Míg vezekelni muszáj lágerek átkaiért,
Csontvázakra fogyott a reménység, látod-e, Isten?
   Árnyamat égetem el, hogy melegedj hitemen.