[2019. július]
Gimnázium után a napszámos fizetésekből összekapargatott tartalékból megtanult vezetni.
„Ha a sofőriskolát letetted, még lehetsz valaki, anélkül itt a főnökök lábtörlője vagy csak” – magyarázta az anyja, aki életében nem fogott kormányt, de gyakran szóvá tette, hogy mennyire sajnálja.
Mikor valaki értetlenkedett, hogy ő miért nem vágott bele, mikor már megvolt rá a lehetősége, csak annyit dünnyögött:
„Az én koromban már az is nagy dolog, ha magabiztosan le tudja az ember nyomni a budiajtó kilincsét, amikor szüksége van rá, ilyenekkel én már nem foglalkozom.”
„Jól van, édesanyja, ha maga mondja” – hagyta rá.
A faluban csak „csókolomjónapotandriskának” nevezték, mivel a kényszeres jólneveltségnek hála, Andris a nap minden szakában, minden embernek, akivel találkozott, egy levegővételt felhasználva dalolta el az összeolvasztott köszönést.
Ahogy távolodott egymástól a két ember, hallani lehetett a hangerő gyengülését, a „pot” részre már egészen elhalt a személyes érintkezés rövid rítusa.
Amint a mezei és erdei úton való, gyomorideggel eltöltött vezetési időt felváltotta a büszkén, országútra merészkedő vezetés, Andris nagy élvezettel töltötte a napjait az úton.
Ha felmelegedett az idő, lehúzott ablak mellett szippantotta be a felforrósodó kátrány és benzin jellegzetes egyvelegét, ha beköszöntött a csíki tél, akkor örömét lelte az ügyességének, ahogy manőverezik a jeges és gödrös úton.
Így teltek az évek a zöld Dacia egyre inkább cigiszagú belsejében, és ahogy az üléshuzat textúrája egyre közelebb került a hamutálcáéhoz, úgy szaporodtak a hálás ismerősök, stoppolók, régi barátok fenéknyomai az üléseken.
Aztán jött egy lehetőség, Andris újra tanuló jelzéssel vezetett, majd zöld Daciáját lecserélte egy zöld csíkos, negyvenkét személyes buszra.
Ikarus kaszni, trambulinként szolgáló vezetői ülés, repülőgépek műszerfalához hasonlító vezetői rész, ahol gyakran zongorázgatott el, csak hogy megmutassa az utasoknak, hogy ő itt mindent tökéletesen tud, az ő tudása a gép ereje felett.
Az útvonal nem sokat változott: Csíkszeredából Csíkszentkirályig, onnan vissza, naponta hétszer.
Az ajtón még a busz turkálós jellegéről árulkodott egy felirat: „Távolsági autóbusz. Napi járatok Eger városába. Vonaljegy: 200 forint“.
Ezzel a busszal robogott tizenhét éven keresztül ugyanazon az útvonalon. A feliratban szereplő Egerből egyszer csak Egér lett, a többi részét megpróbálták levakarni, az első ülésnél annyira kivékonyodott a padló, hogy látni lehetett a jobbelső kerék és a megviselt aszfalt együttfutását.
Sok ezer utazás néhány száz utassal, rengeteg kilométer nyolc kilométeren. Csókolomjónapotkívánok, csókolomjónapotkívánok – ismételgette.
