[2015. június]

---

A legfontosabb félelmet a langyos vasárnap
kódolta a tájba. A túlvilág határa
holnapig eltart. Táplálkozásba
menekült szeretet, de a szeretet határa
nem a táplálkozás. A képzelet is csak úgy terjed,
mint te és mi, s az együtt töltött évek

mentén képzelem el a halottakat. A túlvilág
felőli oldalt kétsávos autópálya gondos árnyéka
takarta, bontott sáv borítja, s az itt maradtak gyenge
lélegzete. S hogy ilyenkor ki idegen, azon múlik,
mennyi félreértés jut a beszédre. Istenekbe
oltott információ rólam, s ez csak a tudás pereme

és a szédület peremén átesettek között helyez el.
Kinek a féltékeny szédülete vagyok, gonoszabb
sérülés a sérülésből? Őszinte emlékezet, óvatos,
az ottani táj. Az ablakon túl növekvő félelem
miatt nem látszik a vasárnapi égbolt. Milyen
lassan szokom le a beszédről. Milyen lassan árul el
a beszéd. A túlvilág második szintű sötétje
kezdődik ott, aminek az elejéről régóta
tudtam. Elmúlt az ünnep, de azért vasárnap van, maradék.