[Látó, 2016. november]

---

Nem érzi, ha talpal, a szív a hazát,
Nem hallani szólani senki fiát,

De ha futja egy kurta beszédre,
Felidézve a Kreml hegyi réme.

Keze ujjai mint a kövér kukacok,
Szavai hitele – pudos súlydarabok,

Röhögő csótányok a bajsza,
Csizmája ragyog, az a fajta.

S körülötte a cérnanyakú vezetők –
Alig-emberek és a cselédjei ők.

Ki fütyül, ki nyafog, ki nyivákol,
De csak ő döföd, ő ki lerámol,

Ki parancs-patkókat gyárt sebesen,
S hol a lágyék sír, hol a homlok, a szem.

A haláljaj – mennyei ének
Az oszét dagadó kebelének.

KÁNTOR PÉTER fordítása


EZ A FÖLD MINEKÜNK NEM ANYÁNK…

Ez a föld minekünk nem anyánk, se hazánk,
elakad panaszunk, ha kinyitjuk a szánk,

ha egy szó kiszivárog esetleg –
már a Kreml-belivel fenyegetnek.

Rövid ujjai hernyók, mind ragacsos,
szava szent: fölemel vagy a sárba tapos.

A bakancsai lakhelyet adnak
kacagó bajuszú bogaraknak.

Körülötte sovány-nyakú szolgahad áll,
csupa báb, akit kénye szerint dirigál.

Egyik szűköl, dorombol a másik,
amig ő morog és hadonászik.

A parancsszava mint kalapács le-lecsap,
összetör koponyát, nyakat és karokat.

S ha akasztat – az ám a nagy ünnep:
kaukázusi melle feszülhet.

PAPP GÁBOR ZSIGMOND fordítása