[Látó, 2009. november]

anya vagy, hitves és kenyérkereső
fáradt háziasszony meg tüzes szerető
türelmes álca, női pojáca
dróton rángatott fehércseléd
S mert mindez természetes
nem löknek köszönömöt feléd

vásárolsz, számolsz, ápolsz vádolsz
a lelked örökké nyugtalan
s mert nem fér el benned hát kiönt
a felgyűlt szó hangtalan

és árad, egyre árad
kényszerít keríts egy lapot
hogy üvöltsd feketén a fehérbe vágyad
mert ez a tiszta lap nem hagy ott

és végre te vagy te – egy másik
egy szabadabb egy boldogabb
ki nem szül robotol éjszakázik
lelke könnyű és kivirágzik
szürke agyán a gondolat

és szeretheted ki kell neked
és felhajthatsz öt kupa bort
és zenghet részeg éneked
és rúghatod vígan a port
s ha felnő merszed e jó boron
lázadozhatsz egy pár soron
sorsod ellen te balga nő
nem kopog senki a vers falán
hogy túl nagy bent a hajcihő

lehetsz tündérszép lány vagy lottyatag
szajha s apáca egy perc alatt
állhatsz fejre vagy pőrére
vetkőzhetsz az utca közepén
s egy verslábbal megrúghatod
a főnököd az ülepén

írhatsz még olyan vers arcú váltót
mellyel megváltod egyszer a világot
s ha éned netán a Parnasszusra jutna
nincs az az isten, ki onnan lerúgna

de van egy kis ember, ki ha szólítja neved
mindent félbehagysz, hogy öledbe vegyed
és úgy ahogy vagy, sápadtra gyötörve
megpróbálod átvinni egy boldogabb jövőbe