amikor az éjszaka dermedt ágai között

egy kis pelyhes csipogni kezd 

nevezd őrült bátorságnak 

bár az még csak egy trilla 

nevezd bárminek

 

ha nem szeretsz

nem akarsz nem kellek

nincs szükséged rám

ne fáradj azzal hogy

még nevet is adsz nekem

 

van ez az életdolog

ami nem hagy meghalni

olyan egyszerű ez 

mint a tenger vize

ha iszol belőle 

elpusztulsz

 

a napot hiába hordjuk bőrként 

ha vérünk feketeföld

és hiába ismerjük azt 

aki álmaink álmodja

ha az élet ilyen gyors

nevezd évnek száznak

millenniumnak 

a szomszéd kicsi lánya egyetemre megy

és eltemettünk már két kutyát

megszentelték testükkel a földünk

eddig csak két zöld hant

de időnkkel egyszerre 

gyarapszik számuk

 

hátrasétálunk a kertbe

döngicsélünk 

énekelhetnénk is

de a szavaink nekik 

nem jelentenek semmit

nevezd őrültségnek

 

ha már eltévelyedtünk a virágos rétről

mi leszünk a virágos rét

vagy ott van a fém kutyatál

még mindig fényesen csillog

és a levegő körülötte annyira éles

amennyire ciklámenszínű a vér

nevezd vadságnak

 

egy nap

mint valami rakéták

kilövés nélkül száguldunk 

a csillagok felé

ezt minek neveznéd?

visszük a fényt a holtaknak 

a mi fényünk

ez a Fény

 

csak bátran

őrülten és vadul

nevezd aminek akarod

csak nevezd el

 

és engem is