Nem vagy más, mint piros-fekete csíkos tarisznyába gyömöszölt oklevelek halmaza. Halott fák teste, a porban fürdő atkák városa. Senki nem kíváncsi a változatos formájú és színű fél téglákra, melyekkel alkalmasint melled vered szépen, önmagad nyugtatva. Hogy majd úgysem tűnsz el az idő süllyesztőjében, melynek végén már csak a kutya kíváncsi rád, hiszen tudja, hogy szagod nem változik.
