[Látó, 2006. március]
Az Öreghős udvarolni készült, és közben életének legkiválóbb tettére úgy emlékezett, hogy lépésről lépésre játszotta vissza a történet alakulását döntő módon befolyásoló jeleneteket. Bármikor dicsekvésre adódhat lehetősége, és nem szabad kellemetlen helyzetbe kerülnie. A fürdőben kapcsolta fel a villanyt, ott is csupán annyi időre, míg megfürdött, talán arra számított, sötét lakásban az izgalom nem hatalmasodhat el rajta. A sötétben a csend is nagyobb lett, fiatalságának homályos, bizonytalan éveire, a kalandok veszélyes hangulatára emlékeztette. A szekrény aljából előkereste, és az ablakon beszűrődő fényben hosszasan böngészte jegyzeteit, melyeket lelkiismeretesen vezetett minden egyes kiváló tettéről.
Miután a korábbi történetek részleteit is átolvasta, látta, kényes helyzettel áll szemben, a leírások magával ragadó stílusa lelkesítő, hangulatos világot tártak fel, jogosan merült fel benne a gyanú, hogy a pontos részletességgel vezetett jegyzetelés épp az ellenkező szerepet tölti most be, mint amire hivatott, hiszen inkább megszépítik, mint hűvös tárgyilagossággal ábrázolják a múltat.
Sz. M. előtt könnyedén hitelét vesztheti története, ha jegyzetei és emlékei egyaránt valótlan elbeszélést táplálnak. Egyféle életet élek ezentúl, és mindenről csak egyfélét gondolok, döntötte el, a szerteágazó életforma nem válik az ember előnyére. Jegyzetei alapján körvonalazódó kaland úgy tagozódott, akár a földre boruló páfránylevelek, a történet gerince mentén, a melléktörténetek ugyanabból az elemből építkezve ágaztak el, az ismétlődő formák fogyatkozva keretezték, és irányították a végkifejlet felé a történetet, mely csupán azért zárult le, mert visszatért a talajra, amelyből indult, és amelyből táplálkozott.
Gondosan aláhúzta a kétes, lenyűgöző leírásoktól hemzsegő, figyelemmel szerkesztett jeleneteket, majd füzeteit a párkányon hagyta, mintha a kevés utcai fény megvilágíthatná a magukra maradt szövegek értelmét. Talált a hűtőben kevés rosét, kiöblítette vele száját, közben a hűtő világításában bokája vastagon erezett tájékát figyelte. Meglehet, az idő múlásával szervezete egyre több vért igényel, és az erek az igényelt többletet már testén kívül, a bőr felületén szállítják. Valami hasonló történt kalandjainak folyamával is, hiszen idővel azok is besűrűsödtek, megvastagodtak, zsírt szedtek fel, míg a történetek önálló szálai összebogzódtak, és a környezet díszítőelemei, a rózsák tüskéi, az őszi délutánok utcáinak hűvös illata, a napban csillanó csiganyál, összefolytak a történések szigorú, pontosan elhatárolható elemeivel.
Visszatért a fürdőbe, a kádba finom, gondosan szitált homokot szórt, az utóbbi időben testének dörgölésére csak ezt használta, mivel bőrét nem sértette annyira. Ledobálta nehezen magára rendezett alsóneműit, és ráült a homokra. Csupán a jólétet szeretni, valósággal illetlenség. Megkeményítette izmait, ahol erre nem volt lehetősége, kezével feszítette simára bőrét, homokot dörgölt a feszülő részekre, ellazította izmait, így ejtve a homokszemeket foglyul. A ráncokba gyűrődő testének renyheségét a beledörzsölt homokkal szüntette meg, ami visszaadta bőrének rugalmasságát, és a ráncokat is tömítette.
A kád peremére előkészített bicskájával, és minél közelebb heréihez a gyomra alatt, egy alig vérző sebet ejtett magán. Úgy nyitotta fel testét, hogy a seb kagyló szájához hasonlított, de szétnyíló széleit vér, és nem nyálka fényezte. Egy homokszemet két ujja közé vett, és a sebbe nyomta, majd összecsípte a bőrt, és addig tartotta, amíg elegendőnek ítélte az időt, hogy a homokszem megállapodjon. Gyöngyöt, emberértéket növel majd testében, magából szül gyerekajándékot a szeretett nőnek, ezzel is könnyítve annak terheit. Világéletében másokon segített, a szerelemben is hivatásának él ezentúl. A herék közelsége a termékenység mágikus hatásával kellett a parányi homokszemet életre keltve növekvésre késztesse, igazi férfi lesz tehát belőle. Szikla.
Hálószobájában, a székre készítve a kis szvetter pihent, soha nem volt ruhanemű, ami ilyen jelentős mértékben növelte volna önbizalmát, boldogan vette hát fel. Derékban szoros volt, de kívánatosra domborította mellét, hónaljába bevágott, de kezének lendületes mozdulatait korlátozva, elegáns tartásra kényszerítette, úgy mozdult karja, mintha világrengető energiák feszítenék.
Mint mindig, az előkészületek teljesen hiábavalónak bizonyultak, nem került sor dicsekvésre, mégsem bizonyult haszontalannak, hogy jegyzeteit előkereste és átolvasta őket, hiszen úgy érezte, teljesen felfrissült, másrészt magabiztonsága is izmosodott. Nem keseredett el, hiszen már hozzászokott, hogy minél hosszabban tart a tervezgetés, annál halványabban képes csillogtatni magát, helyesebb ösztöneire bízni magát, másfelől M.-hez érkezve, jóval izgalmasabb szórakozásra adódott lehetőség, mint a régóta előkészített történeteket mesélni.
Szürkéskék ég és elborult házfalak. Hangosan szuszogva szaladt a szűk utcákban, bántotta, hogy félelmei nem rendelkeztek semmilyen sajátos ízzel. Kalandtapasztalata nem tette gyötrő érzéseit olyan nagyszerű élménnyé, mint amilyen a városlakók tisztelete volt, a hatás, amit tetteivel gyakorolt az emberekre, úgy tűnt, jóval felülmúlja azt a hatást, amit lelki tapasztalásának köszönhetően kiváltott. Az emberek nem bölcsességére voltak kíváncsiak, hiszen elég volt számukra, ha tudták, hogy kalandoktól hemzsegő múltja nemcsak örömökkel látta el, hanem bölcsességgel is felvértezte, ők a közelségére vágytak, de nem ismerték a képzelet kimerítő erőfeszítéseit.
Éppen a dombtetőn ért ki a tömbházak sorából, a lebukó nap nedves-vörösre festette a piszkos felhőket, a természet távolból sejlő nyugalma azt a kellemetlen érzést keltette benne, útjának végére ért, akit üldözött már soha nem találhatja meg. Két tetves macska dörgölőzött lábához, ő kimerülve fújtatott; amerre a fiatal fiú elszaladt, a távolban köd gyülekezett, lemondott arról, hogy utolérje. A közeli kávézó meleg fényei és a macskák nyújtózása azt sugallták, helyesebb, ha pihen és megiszik egynéhány sört, lélekszakasztó szaladása is értelmet nyerhet.
Tulajdonképpen Sz. M. maga tartóztatta fel, az ő hibájából nyert végül egérutat a fiú, hiszen bármennyire jóakaratából fakadt a nő erőszakoskodása, nem tekinthető helyénvalónak, hogy abban a pillanatban ajándékozza meg Öreghőst, mikor az ő érdekében szaladnia kellett volna. Bármennyire kényelmetlen helyzet alakult ki, Márta elkerülhetetlennek érezte, hogy a szerencse-szőrszálat vendégei jelenlétében adja át. Szobájába nem húzódhattak vissza, hiszen további időt veszítettek volna, és Öreghős is félreérthette volna gesztusát. Sz. M. mély lélegzetet vett, becsúsztatta kezét laza házi nadrágjába, mindannyian hallották, hogyan pattan alsóneműjének gumija, amibe az ujja sietségében és zavarában beleakadt. Fintorogva, majd szisszentve ügyeskedett, arca vörös volt, akár megtépett blúzocskája, vagy a néhány vércsepp a nyakán, a jelenlevők kezét olyan izgalommal figyelték, mintha önálló életre kelt volna nadrágja alatt, félelmeik ölthettek benne anyagi formát. Márta egy fehér, selyem zsebkendőben nyújtotta át Öreghősnek, amit szeméremdombjáról számára kitépett: néhány kunkori, szőke szerencse-szőrszálat.
A szaladás után a gyorsan felhajtott fél üveg sör szinte azonnal kiszárította testét, szíve hangosan dobogott, és csak miután vizet ivott, lélegzett nyugodtabban, habár egy tál sült máj hozta teljesen helyre. Arra számított, türelemmel, lassan ápolja magát, ha az ételtől ereje visszatért, és már lélegzete sem annyira hangos, akkor továbbra is a sörnél marad, és addig iszogat, míg nem kell számítania arra, hogyha visszatér M.-hez, bárkit még ott talál nála.
Elképzelte, hogyan fekteti alkoholgőzös fejét M. az ölébe, majd felsóhajt, és szíve tájékát dörzsölve, hogyan emelkedik ütemesen, majd esik le melle, hogy egy erősebb mozdulatnál kibuggyanjon szűk, mély kivágású ruhájából. Bánatos, őszinte tekintetét az ő arcán rögzíti, édeskés lélegzete, a sima bőréről felszabaduló parfümmel egyszerre burkolja bódító felhőbe. Ajkai mintha öntörvényűen nyílnának el, nyelve foga közé tolakodik majd, és csillogóra fényesíti ajkait, melyek nemsokára azt susogják neki: szívem szilánkokra tört.
A régmúltban mit tükröztek a szilánkok? Mondtak-e többet annál, hogy ezer és ezer szögből mutatták meg környezetük részleteinek valóságos voltát?
Besötétedett. A vendégek kicserélődtek, akik újonnan érkeztek, jóval hangosabbak voltak, vidámak és kissé már részegek is. Az asztalok korábbi pontos elkülönülése lassan megszűnt, mintha minden új érkező vendég ismerné a többit. Az asztaltársaságok közötti átjárhatóság megszüntette előbbi biztonságérzetét. Nem fogyasztotta el utolsó sörét, hanem elindult M.-hez, aki feltehetőleg már türelmetlenül várja, jószerével idejük sem volt megismerkedni, pedig rövid levelezésükben türelmetlenségét nem titkolva sürgette őt az azonnali látogatásra. Kissé még sajgott a hasán vágott seb, habár a rohanás izgalma és a sör jótékonyan elverte a hegesedő seb okozta fájdalmat, hanem a vágás helyén és körülötte képződött kis daganatot biztatásnak vélte; a gyöngygyerek képződése beindult. A homokszemből testében nevelt sziklagyerek a kölcsönös bizalom bizonyítéka lesz, a sebet M.-nek kell megcsókolnia, hogy az éjszaka termékenyen záruljon, közösségük pedig megpecsételődjön.
Útján súlyos illatok nehezítették a légzést, a köd is leszállt, mindent homályba burkolt, és ha fantáziáját termékenyen táplálta is, az előrehaladásban jelentősen hátráltatta. Már csak az tartotta benne a lelket, hogy M.-hez érkezve, ölében megpihenhet, és elmesélheti a történteket úgy, hogy túlságosan fel se izgassa a lányt, de az kellőképpen elámuljon bátorságán, és a leírások gazdagságán.
Amíg a házhoz ért, a fejét se emelte fel, így csak akkor vette észre, hogy minden elcsendesedett, és a fények is kihunytak, amikor a kerítés elé érkezett, de ami a legbosszantóbb volt: a kaput is bezárták. Kirázta a hideg a gondolatra, hogy a helyzet megértéséhez a zárt kapu előtt kell állnia, és hosszasan morfondíroznia, majd valószínűleg a bejutással is meg kell próbálkoznia, mialatt teljesen ki fog merülni, hiszen már most is alig áll a lábán. Még egy pillantást vetett a távoli, sötét ablakokra, majd rávette lábait, hogy a korábbi ütemben hazainduljanak, fejét előreszegte a gyorsulás végett, és ahogyan a ritmust felvette, a sör hatására képzelete boldogító képeket villantott fel távoli, ismeretlen emlékeiből.
Az éjszaka hosszú volt, nyugtalanul aludt, gyakran ébredt fel. A közvetlenül lakrésze alatt lakó vad asszony bánatos üvöltése újra felhangzott. Éjjel nem volt nyugodalma, nappal nem volt nyugodalma, bálványok éles hangján, szellemek éles hangján üvöltött a kíntól. Öreghős izzadságban fürdött, mikor felriadt, máris dobta volna le takaróját magáról, de félálomban is tudta, hogy könyöke és csuklója ízületeinek fájdalma elviselhetetlen. Újra álomba verekedte magát, és Sz. M.-t ijesztő formában látta viszont, vörös palást borította szépséges vállait, és szigorú arcának fájdalmas kifejezése a mögötte sorakozó emberek iránti mély felelősségérzetről tanúskodott. Szemébe nézett és érezte, amit most vár tőle, épp annyira megtisztelő, mint amennyire elrémisztő.
Valójában hosszan beszélt hozzá, miközben a tömeg lassan hullámzott mögötte, szavainak értelme úgy veszett el az álomban, ahogyan benne erősödött az elszánás, a hang szárazon csattant a mondat végén, aztán csönd lett, és az Öreghős karjából vastag sugárban lövellő vér elborította Márta lábát, lassan súlyos hullámzással továbbhömpölygött a horizont felé. Végre azonosult környezetével, látta, hogy a közösség törvényei szerint fog most már olyanszerűen élni, hogy az „egy test, egy lélek" megkérdőjelezhetetlen valósággá válik, és akkor a szervi működése is igazodni fog az új valósághoz. Az erek megnyitották csapjaikat környezetük irányába, és a véráramot egyszerre zúdították mindenre és mindenkire, elágazásait követve, könnyen feltérképezhető a közösség szervi rendeződése. A vér buzgó ömlése, a szervi önzetlenség legszebb megnyilvánulása volt, a lélek az embereket, akár egyetlen testet, érzékelte, a szív pedig minden irányba egyenlő erővel lövellte a vért.