[2017. július]
Diáknegyedben, padlásszobában,
tükör előtt ülsz, örökké nyár van.
Nincsenek telek, zimankós őszök,
tombol a nap, és soha nincsen köd.
Vörös hajsátrad fel-felszikrázik.
Jamaicai barátunk játszik.
Hajnali álom? A trombita zeng.
A láthatár már fel-feldereng.
A párizsi utca benépesül.
Szólózik Pedro szálegyedül.
Silencione. Tejeskocsik
kondérjaikat megzörgetik.
Megjelent már a reggeli lap,
jól hallani a rikkancsokat.
A trombitaszóba lárma vegyül.
Alvarez kedve fel-felderül.
Szamárindulónk dallamára
andalog ki a kis utcára,
de trombitáját nem teszi le.
Harsog a tűzi s a vízi zene.
Kokottok nézik, víg korhelyek,
tapsol egy csapat utcagyerek.
Üzletek nyílnak. Redőny zörög.
Fagylaltot árul öreg török.
Kinyit a kocsma. A korhelyek
megisszák első söreiket.
Vörös hajadban bujkál a fény.
Sudár alakod hősköltemény.
Felém jössz, künn a trombita szól.
Suarez fújja, és vele dalol
kokott, korhely és utcagyerek.
Szorítlak téged és emlékezem.
Künn csörömpölnek a tejeskocsik,
a párizsi éden szétesik.
Ez itt Pétervár. Másik világ,
ébren is hallom a trombitát.
Látom Juant, a kocsmában ül,
és Vivaldiba belemerül.
Téged is látlak fiatalon,
meztelenül vársz a balkonon.
Pillanatokra időnk megáll.
Zöld szemed Néva. Mélyébe zár.
Mégis a Szajna? Nem enged el.
Félelmeivel összekever.
Megrettenek és felriadok.
Nem óvnak képek, árnyalatok.
Ősz van, szemerke, méla orosz,
fiatal vagy, a fényben forogsz.
Bámullak, agár-sovány öreg.
Félőrülten ismétlem neved.
Muzsikál az el, az é kiabál,
kerengőz az en, az a meg nem áll.
Léna, kiáltom, az el és az a,
a en és az é – nagyária.
Nem halkulhat el. Nincsen halál.
Mióta sodor a karnevál?
* Hogy mindenképpen egy sűrű szövésű ciklusról van szó, amelynek leitmotívumai vissza-visszatérnek, de mindég másik arcukat mutatva, a második párizsi szerelmüket felidéző vers is bizonyítja, ahol már a jamaicai trombitás – noha most is a varázslatos trombitaszó indítja el az emlékek áradatát – már csupán egy mellékszereplő. A főszereplő a párizsi utca, annyi, amennyi a padlásszoba ablakából látszik, és amennyi behallatszik. A versből valami rejtelmes dübörgés árad, mintha trombitaszót imitálna. – Tatjána Bogdanova
BOGDÁN LÁSZLÓ fordítása
