[2020. április]

---

(EZ A HARC LESZ A VÉGSŐ)

1.
Meg sem mozdult,
csak amíg köhécselt. Éppen csak addig.
Elméletileg elviselhető,
egyik vaspánttól a másik falig
magára vakolta az egész délelőttöt,
a délutánt, a rátromfoló éjjelt,
ott lebegett egy lepedő fölött.
Vaságy ma az élet, vaságy holnap is.
Hajnal körül döglegyek vizelnek
alá ebből a sámán-télből,
Coco Chanel a cserepeken,
harmincnyolc Celsius hónalatt.

2.
Az emberi bűnök főkolomposa
lezser testet ölt, nyeli a telet.
Lakatokat lát, reteszt,
riasztóberendezéseket.
Felmerül a kérdés:
az elővigyázatosság iránytűi?
az előregyártottság üzemi pecsétje?
Merre léphet az, akinél
lejárt idő van?
Merre léphet az, akinél
nincs jelenidő?

3.
Hegesztett, barna jégkonténerek
földszinti megállóiban
barnás-fekete körözött lányt keres
betontömbök, kerítéslécek mögött.
Tiltott legelő, állatvédelem,
mindenki alszik ébredés után.
Ha jól emlékszik, éppen egy feles
ömlött keresztül a templomkupolán.
Melyik tudat alatt rejtőzik Isten?
Az, akivel játszani nem lehet.
Költöző szentek, vegyetek körül,
mint keresztet vető vándormadarak.
Ezt mondhatta nemrég, a kezdetek előtt.
Éjjel fél kettőkor megint megszerette.

4.
Rajzolna, írna élőlényeket,
harci kutyákat, sast, vakondokat,
terepszínt fekete gázálarcra.
Következhetne aztán egy fehér alagút.
De keleten–nyugaton árnyékos a járda,
Északon–délen nincs lelkiismeret.

5.
„Ez a harc lesz a végső”,
hullámzó körvonal a járda,
a padon elesettek,
lerókázott katonazubbony,
simlis sipka a markecoló
frontnővér ölén.