Tandori Dezső: A komplett tandori – komplett eZ? Palatinus Kiadó, Budapest, 2007.
Hol van az író otthona? Az emlékek között? A nyelvben? A történetben?
Bethlen Miklós pontosan háromszáz évvel ezelőtt írt Önéletírását szokás a magyar regény előfutárának tekinteni. „A Venus énnálam nem bolond, buja és gyakor, hanem mértékletes, de buzgó, tenyésző és mindennapi volt, mely az által az Istentől adatott mértékletesség és erő által mai vénségemben is nem sokat fogyatkozott.” Régies zamatú, ám ma is érthető nyelven mesél önmaga és a világ dolgairól, lélekből táplálkozó költőiséggel egyfelől, és krónikás hűséggel másfelől. Nem véletlen, hogy műve mintául szolgált az utána jövőknek is. Arra a saját magának feltett kérdésre, hogy miként olvassák művét utódai, jövő korok olvasói, azt feleli: „vigasztalják magokat véle és a hazug világot nevessék”.
Tandori Dezső 1968-ban megjelent Töredék Hamletnek című verseskötete megváltoztatta az irodalom szemléletét, vagy ha nem változtatta is meg, hiszen ez nem megy egyik napról a másikra, a változás egyik legfontosabb hivatkozási pontja lett. Mi az új abban, amit Tandori magával hozott? A szemlélet teljessége és érzékenysége. Teljesség és érzékenység, amivel az élet-irodalom-mű hármasára tekint. Elemeire bontja e hármas viszonyt, elemzi az elemeket is, végül összerakja őket: a világ költői egysége helyreáll, még akkor is, ha a végső válasz nem születhet meg.
Tandori jó pár évig szinte ki sem mozdul a négy fal közül, madarait gondozza, utcáról bekerült, sérült, szárnyaszegett verebeket (tizennégyen vannak egy időben), róluk szólnak a versek és a regények, ugyanakkor ott élnek a lakásban a játékmackók is, „akik” kártyabajnokságokat bonyolítanak le, eszmecserét folytatnak egymással és az elbeszélővel, zajlanak a gombfocimérkőzések az asztalon, a tévében a teniszviadalok stb., stb. Aztán jönnek a lóversenyek, utazással telnek az évek, Európa legnagyobb lóversenypályái kerülnek a képbe, londoni, párizsi, bécsi szállodaszobák, utcák, parkok, padok, miközben semmi látványos változás nem történik: ugyanaz az élet „megy tovább”. A hihetetlenül gazdag életmű – lett légyen szó akár versekről, akár prózáról, regényekről, krimikről, esszékről, tanulmányokról vagy képzőművészeti alkotásokról –, ugyanazt a történetet írja, bárhonnan induljunk is, ugyanazt az életet pillantjuk meg. Kezdhetjük az olvasást a Nagy gombfocikönyvvel, folytathatjuk a Meghalni késő…-vel induló „trilógiával”, nem hagyva ki a Nat Roid álnéven írt krimisorozatot, továbbgondolhatjuk A zsalu sarokvasa tanulmánykötet műelemzéseit, elmerenghetünk a Miért élnél örökké? alapkérdésén: ha vagyunk, miért kell egyszer csak nem lennünk? Az élet nagy rejtélye, a létezés titka annyira beleivódik ebbe az impozáns életműbe, hogy már csak akkor vesszük észre, amikor megfejteni sem kell, mert „olyan szintre érkezünk, ahol a választ feleslegessé teszi a puszta tűnődés teljessége”.
Tandori nyelvművészete nem csupán Tandori számára teremtett otthont. Hogy mást ne mondjak, a mai magyar nyelven írók már a Tandori által megdolgozott nyelven írnak (nem tudom, leírná-e ezt a szót, hogy „által” – leírná, viszont nem hagyná megdolgozatlanul), írnak és fordítanak is. Ha nem volna a Tandori-féle prózanyelv, sok mindent nem lehetne lefordítani. Alkalmasint a nyolcvanas évek fontos újrafordításai is ezért jöhettek létre. Például, a Tandori-féle mellérendelő mondatoknak, a másfajta tagolásnak, a másfajta rubátóknak köszönhetően a ma magyarul olvasható Kleist közelebb került önmagához.
Miközben őt fordítani emberpróbáló munka, szójátékainak rétegezettsége, „eldár-felhársága” (betűcseréből született kifejezés: felderít-elhárít) a legnagyobb leleményt igényli. A fordítások veszélye, hogy épp az életanyagból lett írásanyag, vagyis a művészi metamorfózis misztériuma vész el. Olyasmiket lefordítani, hogy „szekíroz” és „szekírtolók”, szinte lehetetlen. Az egyszerűbbeket most nem említve – „csípem a szerzőt”, mondja egy madár (jelentése lehet szó szerinti a madár felől, és áttételes a szleng felől).
Tandorit fordítani valószínűleg olyan természetű próbálkozás, mint festményről reprodukciót készíteni. Az ecsetnyomok, a festék textúrája, taktilis hozadéka átvihetetlen. A fénykép nem elég: hamisítani kell! Nem véletlenül táplálkoznak másfajta művészetekből a róla szóló tanulmányok. Festő vagy szobrász vagy zenész adódhat párhuzamként. Glenn Gould példának okáért: a művészi elhivatottság, a koncentráció okán. Nem csupán életmódjában hasonlít efféle művészekhez (Gouldhoz a sapkája, egyéb különcségei, hogy pl. kerüli az irodalmi rendezvényeket, ugyanakkor szeret egyszerű emberek közé „lemenni” stb., stb. is közelítik), hanem inkább konvergens művészi magatartása miatt, amiben az egyszerű rajongás és a tudós összefüggések keresése együtt járnak. Még a félreütéseknek (elírásoknak) is szerepük van, nincs leplezve semmi. Beletörni a történetbe, ez Tandori. Pontosság, kristálytiszta metrika, szilárd tematikus lüktetés, gondos felépítés – egy mondatban: tömör és strukturált a szövegek mélyszerkezete. Tandori olyan zongorista, aki nem a saját és a zongora különleges viszonyával kápráztatja el a közönséget (megtehetné), nem delejező virtuóz (lehetne), pláne nem rekordokat hajszoló zongoristaatléta. Olyan zongoraművész, akinek viszonya közvetlen a zenével: rövidre zárt (kiiktatva a zongorát). Ám ahogy Gould hegedűhangokat is elő tud varázsolni a zongorájából, a gouldi billentés különleges technikájával, Tandorinak is káprázatos a „manuális” profizmusa.
Hetven önálló kötet szól a „komplett” életről. Másképp nem érdemes. A komplettség érvényessége: az írói kifejezés.
A reprodukálhatatlansághoz csatlakozva: nem lehet utánanyomozni, mitől szép – az ember elolvas egy bekezdést, és hirtelen gyönyörérzete támad, és keresi, mitől, és nem találja. Nem lehet idézni, mert valahol a kiemelt mondaton túl gyullad ki a fény. Valamiképpen az „egész” könyvben, sőt „könyvön kívül” van meg a szépség. Miközben mégis vannak mondatok, ahol berobban, felragyog. „Azért, mert valamit nem rontottunk el – nem valósítottunk meg –, nem mondható, hogy az igazibb lenne.” Ezt mondja, de hozzátesz még valamit, amivel újabb szintre lobbantja az előbbi mondatot. „Tárggyá tesszük akkor, alkalmasint tévedés tárgyává.” Belobban a filozófia szépsége. Mintegy köztesen. Verseket elemez, Szép Ernőtől, a huszadik század elején élt költőtől idéz, akivel rokonérzületűnek mondja magát. Elemzi a verseket, töredezett vallomásban jelezve, mit jelent neki e költészet, hogyan tágítja az emberi életérzéseket, hogyan szövődik bele az ő élete… Valami mindig marad, ha formája át is alakul. Attól marad, hogy alakul. Már az idézés sem pontos, mert az igaz mindig tovább igazul. Mindenben van racionalitás, és mindenben van misztérium. De arról nemigen lehet írni. Mi az ember? Evidencia: az ember nem gyilkolhatja le azt, aki nézi őt, aki két szemmel néz rá; de erről nem ír, visszatartja magát, nem ír a vágóhidakról, mert azt az emberek nem szeretik olvasni. Csapong, elkalandozik, épp hogy érinti a témát, miközben rondószerűen koherens és tömör.
Az életet nem lehet utánozni, ezért a regény sem követi az életet, más matéria, más törvényekkel. Az elbeszélés törvényeit követi, nem az életét: „ne az élet megismétlése legyen a regény, hanem egyszeri szerkezet”. „Nem regényt írok az életemmel, ahol mindennek a helyén kell lennie stb.”
A regény máshol van, mint az élet. Éppen ezért lehet komplett, A-tól Z-ig. A komplettség szintfüggő: ami bizonyos szinten nem komplett, másutt az lesz, és persze fordítva, a halmazelméletben ismerős tétel. De hogy hogyan hozza össze Göddel és Cantor tételeit a szív fraktáljaival, az az ő követhetetlen leleménye. Az összefüggések egymást keresztező egyeneseivel szerkeszt felületet, ahonnan váratlanul kiemelkedik a filozófia és a költészet háromdimenziós szépsége. Vagy egyszerű gesztussal hullámot emel, és ebben a hullámban, e hullámalakban önmagára tekint az alaktalan anyag.
Vissza- és visszatér ugyanaz a téma. Újra meg újra nekirugaszkodik, variálja, elengedi, fölveszi. A főtéma pedig a „Tandori mint jelenség”, álszerénység nélkül. Az álszerénység azért sem indokolt, mert a „Tandori mint jelenség” az írást jelenti. Ez persze túlzó kijelentés, nem illik a könyvhöz. A téma, ha kottázva volna, pár hang csupán, ezt vezeti át a variációkon, bravúros architektúrával többemeletessé építve. Talán (a Tandori „által” is fordított) Peter Handke vagy Virginia Woolf műveiben fonódik ennyire össze írás és élet, de Tandorinál az írás mégsem összefonódás az élettel, hanem maga az élet, teljes terjedelmében: így hagyhat nyomot. Tandori életműve új életérzés, új kultusz érvényesítője és ihletője. Megkerülhetetlen, azért is, mert folyamatosan a régiekre utal (Ottlik Géza vagy Szép Ernő vagy Nemes Nagy vagy Kosztolányi), és úgy hűséges a hagyományhoz, hogy elmerészkedik a posztmodernen túli ismeretlen, feltérképezetlen fennsíkokra is. Nehezen köthető stíluskorszakokhoz. De alapvetően mégiscsak klasszikus ő: az elmosódottság minden árnyalatát eltörli. Mesteri, pontos és lélegzetállítóan tudatos, racionalista, aki azonban a véletlen hibákat egyenértékű elemként értelmezi. (Ahogy a gépelés félreütéseit is benne hagyja, és: vagy utána teszi, hogy „jav.”, plusz a helyes alak, vagy nem, „ha elvéti, nem töröl szemet”.)
A fordíthatóság szkülláin és kharübdiszein túl vannak itt azért békésebb öblök is, vannak fordítható játékok is. A szerkezet például egészen könnyed: 151 oldal géppel írt lap, a törzsanyag (a könyv tipográfiája is megtartja a jegyzetjelleget), majd a függelék, a függelék függeléke stb. következik, jelezve, hogy a komplettség feltételezése: maga volna a kudarc. A komplettségbe az építő befalazza magát. A „komplett tandori”-ba viszont nincs befalazva senki. Vagy igen, ám mégsem fogoly. Vagy a szabadság kérdése fel sem vethető? „Magányforróság” van, nem szabadság? Szívdobogás? Szívdobog a könyv?, „… madárszívekkel jobban, mint témákkal” együtt dobog?
„Egészben... nem férek át önmagamon. Ez is jelenti azt, hogy nem hullok ki teljesen, meg hogy el is vagyok akadva, egészemben, miközben mindenféle részlet kihullik?”
Van, aki az emlékekben, más a történetekben, és megint más a nyelvben lel otthonra. Természetesen nincs kizárólagosság, minden mindennel összefügg. Nincs otthon, otthonok vannak.