[2010. március]

Arra gondoltam, egyszer megteszem: egy szóval, egy mozdulattal végrehajtom. Elvégeztetik, gondolom néha, de végül, amikor ott állok, mindig megment a pillanat tétovasága, hogy kimondjam, megsimítsam, szelíden arrább tereljem, megpöcköljem, vagy rátapossak.
Marad a puszta együgyűség, a fehér, csukott ajtók magánya, a félig kiivott narancsleves pohár, a vetetlen ágy, a félbehagyott öltözködés a tükör előtt. Tehetetlenségem miatt emészted magad, többletfeladatokkal próbálod feledtetni, ami bennem nem te vagy. Engedelmes vagyok: mindig megteszem, amire kérsz, mindent maradéktalanul teljesítek. Így csitul benned hiányom, így békülünk össze naponta az illúzióban, hogy egyek vagyunk, leszünk a paradicsomban.