[2015. augusztus-szeptember - SZÍNHÁZLÁTÓ]

---

SZEREPLŐK:

DINAH
ANTE
ELIAS
NOURITSA
ODESSA
THEOS
SOFIA

A ferde vonal azt a pontot jelöli, ahonnan az egyik szereplő a másik szavába vágva kezd beszélni (ez a replika-levágás módszere).
Nouritsa karaktere magában foglalja férje szerepét is: ő Theos, a nagyapa, aki a tizenkettedik jelenetben Nuritsa médiumán keresztül szólal meg.
Ugyanez vonatkozik Odessára és Eliasra a tizenharmadik jelenetben.


ELSŐ JELENET

Dinah kinyitja az ajtót, és kiabálni kezd.

DINAH Éber vagyok, még állok, halljátok, vadállatok? Dinah még mindig itt van! Dinah még nincs teljesen kiüresedve. Kívánok mindnyájatoknak okádni való jónapot, bár nyelne el mindannyiatokat az utolsó szálig! Voilà. (Odamegy a varrógéphez) Ebben az alkotásban nincs szerelem. Mit is mondok: „alkotás”? Azt kellene mondanom: napszám, feladat vagy munka. Az alkotás megálmodja saját útját tudatunk rejtett kapujáig, szívünk égő kamrájáig. Nagyszerűségében ellenáll az időnek. Az alkotásban szemérmesen meghúzódik a szerelem, nélküle nem létezik bizonyosság. Erős, testvéri keze betakargatja az emberek világát, akik csak arra vágynak, hogy újjászülessenek. De e mögött a gép mögött nem ül senki. Legfeljebb két kéz, jelentéktelen, hétköznapi, esetleges kezek. Szeretnék visszatartani ezt a buggyant vágyaktól felfújt szövetet, összekulcsolódni és átszelni az óceánt, ami elválaszt a boldogok földjétől, a helytől, ahol – mint mondják – a nevetés bőven terem. Két halott, kiszáradt tengeri csillag. Szeretnének összekulcsolódni és gyermekek tekintetében táncoló madarakként kitárulni az ég felé, és imádkozni. Imádkozni? Kiért, Dinah? Ébresztő! A te világod itt van és nem máshol. Te meg imákat és zsoltárokat bugyogtatsz fel bensődből. Annyian vannak, hogy egymást falják fel a nagy igyekezetben, mindegyikük égre akarja kiáltani a te kálváriádat. Kinek is vinnék az üzenetet, kedves leányom? Az imák nem érik el az egeket, a szél már régóta messze fújta őket. Fércelj és légy csendben, Dinah! Nem neked való az istenekkel perelni. Bár elvinne már a halál angyala! Végre elcsendesedne ez a méhemet fe­szítő katlan. Ámen. Légy csendben, e mögött a gép mögött nem ül senki, legfeljebb egy szerencsétlen szempár, elveszve az egyre távolodó anyagban, ügyesen kikerülve minden érintésedet. Egy könnyekben fuldokló szempár.

Elővesz egy kis magnetofont, cigarettára gyújt, beindítja a megnetofont, a férje hangját halljuk
.
ELIAS HANGJA „Messze vagyok, túl messze, pedig csak egy folyó választ el minket. Isteni szépségem, biztosítalak, ez a háború csak átmeneti. Nem tarthat soká, nem bolygathatja a minket burkoló vihart, a minket egye­sítő titkos táncot. Égi pajzsom te vagy. A mészárlás villámai nem szakíthatják szét mellkasom, hisz miattad ébredek fel minden reggel. Türelem, édes lelkem, száguldásunk még csak most kezdődik. Türelem, és az istenektől elperelt egeket lábad elé terítem, az égi hadseregek leborulnak lábujjaid koronája előtt. Távozásom óta leheletemben őrzöm illatodat. Szürcsölni akarom lényed forrását, élni és alámerülni perzselő nektárodban, majd benne örvényleni. Szomjazom. Sivatag lepi számat, és győzedelmes álmaim kiszáradnak benne. Fiunkat borítsd be csókjaiddal, hisz csak így lesz belőle férfi, mint ahogy belőlem is így lett. Minden erőmet tőled kaptam, minden erőmmel szeretlek. Visszatérek hamarosan. Ígérem, nemsokára visszatérek.”

DINAH Idővel a háború visszaadta e világnak az élőket és a holtakat, de te nem tértél vissza. A szomorúság kiszárította a türelem fáját is, de te nem tértél vissza. Életre szóló ellenségek kezet nyújtottak egymásnak, de te nem tértél vissza. A felejtés felitta az emlékezés vértócsáját, de te nem tértél vissza. Szemem végleg elkopott utad követésében, visszatérésedet követelve hangom elfakult az istenekkel való perlekedésben, de te nem tértél vissza. Éjszaka éjszakát követ, hideg és üres ágyamban megállás nélkül újrarajzolom tested titkos térképét, titkos geográfusod én vagyok. Újratervezem bőröd legparányibb parcelláit, bőröd hiánya túlsikoltja az én sikolyomat is. Túl sok ideje már, hogy ráhagyom magam ezekre az érzéki és odaadó kezekre, a csukott ablak mögött behunyom szemem, és újra látlak. Felismerem a vihart, amit magadra öltöttél, hogy elvigyél, hogy felemeljél. És ebben a forgószélben elvesztünk, belevesztünk, ki lovagolt kinn? És a vágta, amiből a gyermeki tűz kipattant, szétszaggatta bensőnk, majd amikor a villám belénk csapott, megsemmisültünk, felismertük egymást megmámorosodott tekintetünkben. Két csatakos test, egymásban úszva, remegve, kidobva a vágy tüzes partjaira. És kinyitom szemem, remélve, hogy itt vagy, hogy látlak, de hiányod pofon csap és kijózanít, és te nem térsz vissza. Undorodom saját magamtól. Szeretném ledugni ezeket a mocskos kezeket a torkomba, és hányni, messze kiokádni ezt a nem vágyott vágyat. A sajnálatra méltó élvezet csak elszomorít. A szégyen titkos kamrájában a magány megnedvesíti vétkes szempilláit, de csak annyit. Minden más bennem visszafordíthatatlanul kiszáradt. Nem, nem akarok többet saját vágyainak behódoló tüzelő szuka lenni. Nő vagyok, szívemet, női szívemet lobbantotta lángra a szerelmem, és senki más. És akkor hol van a férfi, akit szeretek, aki mindörökre a felemnek nevezi magát, aki sírig hűséget esküdött nekem? (Varrni kezd) Hogyan tehetnék szájkosarat vágyaim komor vérebeire, ha szerelmem nincs itt, hogy megszelídítse őket? A testemet sértetlenül megőriztem, de meddig? Mennyi ideig tudok még ellenállni? Hogyan lehet túlélni az idő hajótörését? Bensőm lassan elnémul, élet többé nem fogan benne. Mily zűrzavar! Túl késő. Zongoraművész szerettem volna lenni. Fiatalságom démona a becsület ketrecében senyvedt el. Romokban heverő relikvia vagyok. Egy lakatlanul hagyott romhalmaz, üres házaktól tátongó város kifáradt sugárutakkal. Sóhajom, lelkem zokogása semmit nem segít. A remény kapuja végképp kidőlt. A semmibe tárult, és te nem térsz vissza. Hallgass, Dinah, a varrógép rád vár. Fércelni kell, varrni, szabni a boldog idegenek ruháit, akiket soha nem fogsz megismerni. Forgatni kell a kereket, szabni a ruhákat, melyeket nem hordasz, és soha nem is fogsz hordani. Igen, ők bizonyára boldogok ott a másik kontinensen. Soha nem látják meg a szövet túloldalán a gyötrő­dő éhínség álarcát. Soha nem pillantják meg e két névtelen kéz láthatatlan nyomait, e két halott tengeri csillagot. Nem, ebben az alkotásban nincs szerelem. Hol és mikor láttál te gályarabot evezőjével szerelembe esni? Ha vájatot nyit a verejték óceánjában, azt csakis a gazdagok kényére teszi.

Kopognak az ajtón.


MÁSODIK JELENET

DINAH Hallom! Kopogj csak, használd ki, az ajtó nem adja vissza az ütéseket.
ANTE HANGJA Engedj be! Látni akarlak.
Dinah ajtót nyit.
DINAH Én is látlak, te is látsz, most már viheted a pénzt. Gyere vissza jö­vő hónapban.
ANTE Tudod jól, hogy nem a házbér érdekel.
DINAH Nem, nem tudom. Kérsz egy pohár vizet?
ANTE Ez a ház valamikor a tiéd volt.
DINAH A háború pedig a te hasadat tömte tele.
ANTE Én meg a tiedet akarom teletömködni. Viccelek.
DINAH Számold meg, és menj!
ANTE Mondj igent, és ez a ház ismét a tiéd lesz.
DINAH Kerttel és falakkal akarsz megvásárolni?
ANTE Feleségül akarlak venni.
DINAH Van már férjem.
ANTE És hol van a te férjed?
DINAH Szívem trónusát vigyázza.
ANTE És éjszakánként felforrósít a te szíved királya?
DINAH Figyelj arra, amit mondok, jól vésd a fejedbe! Minden lélegzetem fele, amit beszívok, az övé. Minden falatból, amit lenyelek, a fele az övé. / Minden asztalba, amit megterítek, az ő nevét vésték tüzes betűkkel.
ANTE Nem válaszoltál a kérdésemre. A szíved trónusát vigyázó király felforrósít-e éjszakánként?
DINAH Ne gyere közelebb! Olyan tányért szaglászol, amelynek étke túl kifinomult a te orrodnak. Túrd csak bele istennőid lyukába, ők mindig igent mondanak neked. Megválaszoltam a kérdésedet?
ANTE Hiába is akarsz provokálni.
DINAH Tényleg? Úgy átlátni rajtad, olyan kiszámítható vagy, mint nyitott könyv, vastag, nagy betűkkel írva. Egy állat nem vetheti le a természetét. A tied a gonosztevés, a szívek megtiprása, te akkor csóválod leginkább a farkad, amikor szenvedést szimatolsz.
ANTE Az biztos, hogy csóválom, ha téged látlak. Viccelek.
DINAH Apósom vére bosszúért kiált, és te engem merészelsz magadnak követelni. Nincs benned becsület, nincs bőr a képeden, ha szembeköpnélek, azt mondanád: „Nicsak, nicsak, esik az eső!”
ANTE A vér útját apósod maga választotta, meghalt, és akkor mi van? Akkoriban más idők jártak, a fegyverek beszéltek. Mostanra már tanultunk mindebből, én is tanultam. Az értelem felülkerekedett a szenvedélyeken, és a pénzt, amitől te úgy undorodsz, gondját viseli a rászorulóknak.
DINAH Én tőled undorodom.
ANTE Figyelj ide, Dinah. Mindenemet, amim csak van, le akarom teríteni fájdalmad ágya elé, le akarok borulni bátorságod oltáránál. Nem kívánom szíved trónusának királyságát ledönteni, csupán helyet kérek életed kis zugában. Ezen a szigeten te vagy az egyetlen igazi Nő, méltó e névre. Fogadj be. / Tudom, hogy vadállat vagyok, csinálj belőlem embert.
DINAH Csak azért beszélsz így, mert ellenállok neked, mert nemet mondok. Ez hajt téged, ez ízesíti kíváncsiságod ajkait, ez izgatja vágyaidat. Semmi más, csak ez. Mint minden fajtádbéli, te sem menekülhetsz a hold fénye elől. Olyankor visszanyered eredeti alakodat. Semmi vagy, csupán füstfelhő, ami földből kiszakadva, kétségbeesetten vonít a terméketlen égitest méhéből kivetve.
ANTE Várj csak, várj csak! Te okos nő vagy, ugyebár? Miért dühödnél sorsod ellen? Megváltoztam. / Miért tiltod tőlem azt, amim nincs? Azt, amit pénzzel nem lehet megvásárolni?
DINAH Nem egyenesedik ki a kutya farka a satuban. Nem, nem tudsz levenni a lábamról szép szavakkal. Azt mondod nekem, amit hallani akarok. / De nem vagyok bolond, neked nincs szíved. Tengernyi méz nem tudná feloldani a mérget, ami nyelvedhez tapadt.
ANTE Engedj szóhoz jutni! Hadd beszéljek! Hadd beszéljek! Immár húsz éve, hogy a háború visszakérődzte minden túlélőjét. Húsz éve, hogy férjed, gyermeked apja elment. Hol van most, ha nem halt meg? A háborúnak tíz éve vége. Miért nem tér vissza a te legendás hősöd, hogy visszavegye, ami jog szerint jár neki? Miért nem tér vissza, hogy elfoglalja szíved elképzelt trónusát? Miért nem tér vissza megnézni, hogyan lesz férfi egyedüli fiából? A fiad apa nélkül nőtt fel. Miért nem tér vissza, hogy eggyé legyen az ő asszonyával? Miért? Legyen bátorságod feltenni a kérdést. Miért? Nem szólsz, mert félsz a választól. El vagy veszve, Dinah. A te kislányos mennyországod fényei kihalnak, le kell szállnod ósdi körhintádról, és szembe kell nézned a való világ súlyával. Én várlak. Gyere velem. Az élet itt és most van. Meddig akarsz még emlékekben élni, ott, ahol a múlt szellemei folyton összecsapnak? A háborúnak vége, vége. Tedd le te is a fegyvert és a szívedet fogva tartó páncélt, akaszd falra a kardot, ami nyelved hegyén folyton kész arra, hogy kiugorjon és gyilkoljon. Lehúz a súly. A repülés nem akarat, hanem kegyelem. A tied zuhanás. Kőszikla vagy az égbolton, kőszikla, mely szabad madárnak adja ki magát. Szerénységből vagy inkább büszkeségből, te a dühödet zárva tartod magánytól visszhangzó egedben. Groteszk és patetikus, mint egy gyermekrajz. De vigyázz, mert alattad mocsaras láp terül el, messze, messze, amíg a szem ellát. És előbb vagy utóbb földre kell szállnod. Mit akarsz? Miben reménykedsz? A halhatatlanság sziklájába vésett sírfeliratban? „Itt nyugszik a nő, aki élve falazta be magát szerelme várfalába.” Dinah, a halottak kultusza halott. Az élők királysága visszatért. Mondj valamit, válaszolj, kérlek!
DINAH Lazítsd már ki az udvariasság harapófogóját! A kezed már rég a cukortartóban nyúlkál. Elmondtad, amit el akartál mondani. Most menj! Dolgom van.
ANTE Őszinte kezet nyújtok neked, ez egyedüli menekvésed, nem várt felemelkedésed. És te magasról leköpsz. Ki fog kimenteni a mocsárból? / Erőtlen vagy, szárnyaid árulóid lesznek, cserbenhagynak, és halálos zuhanásra ítélnek.
DINAH Menj el, Ante, te nem tudod, mi az a fogadalom. Mi nem értjük egymást. / Vedd a házbéredet, és mutasd a hátadat!
ANTE Nem, te nem tudod mit jelent a fogadalom. Gyomrodban az erényesség teje megecetesedett. Az aggodalom emlői táplálják reményed. Meghal, még mielőtt megnőne és kifejlődne. Te vagy az, aki nem tudod, mit jelent a fogadalom, boldogságkeresésben élni: ez a létező legnagyobb fogadalom.
DINAH A te degenerált lelkiismereted a bendődből korog, és még te akarsz nekem reményt adni, tudós beszédeket tartani. Talán tudományos könyvet reggeliztél?
ANTE Dinah...
DINAH Madame Elias. Így hívnak, Elias asszonyság.
ANTE Hallgass meg!
DINAH Nem, te fogsz engem meghallgatni. Le akarom zárni a beszélgetést. Teletömheted a fejem szép szavakkal, és henceghetsz itt nekem, te akkor is annak az embernek a fia vagy, aki megerőszakolta és teherbe ejtette a saját lányát. És ennek a természetellenes egyesülésnek az eredménye te lettél, átkozott utód. Ott kellett volna elszáradnod apád heréiben.
ANTE Dinah, idővel...
DINAH Idővel mi? Nem tudsz szép szavakkal elaltatni. A koplalás kiélezte érzékeimet. Megmondom neked, mi vagy. Szemed gödréből agyar ágaskodik. Egyedül a halál cérnaszála fogja befércelni kapzsiságod szemhéját. Mészárosfiú, te nem értesz semmit abból, amit egy fogadalom jelenthet. Süket vagy a szépség hívására, és vak a fenségesre. Nem kérek belőled. Hogyan is kérhetnék? Te apád fia vagy. A kutya is azt üríti, amit megeszik. De az asztal, amire te ágaskodsz, túl magas neked. A te helyed alatta van. Maradj is ott! Elégedj meg a maradékkal! Menj, mutasd a hátad! Szépen álldogálsz itt a két hátsó lábadon, de amit kérsz, sosem fogod megkapni. Én egy férfit várok, / nem egy sápadt utánzatot, egy esetlen hamisítványt, aki felfalja más okádékát.
ANTE Te beszélsz? Te a megpenészedett sütemény, te, a hordó seprője, te, az abbahagyott ebéd maradványa, te, az üres asztal? Nézz magadra, ott van arcodon a keserűség gyűrött fintora. A boroskupában, amiben sorsodat őrizgeted, a bor méreggé változott. Nem szólsz semmit? Ha el akarsz hallgattatni egy nőt, tarts elébe tükröt. Beszélj a külsejéről. Az enyém vagy, asszony. Nem akarod még tudomásul venni, de a nevem bele van vésve méhed falába. Ízt varázsolok a szádba. Dinah, minél inkább azt mondod nem, annál inkább akarlak. Elárasztalak nedveiddel, orgazmusaid zuhatagában fogok élvezkedni, mint egy kiszomjazott, beléd hasítok nyelvemmel, ajkammal. Elfelejted a kísértetedet. Húsz év elegendő volt, / bebizonyítottad, hogy erős vagy. Járulj ágyékomhoz, itt elfelejted őt. Még a nevét is elfelejted...
DINAH Te el akarod felejtetni velem Eliast? Sivatagban prédikálsz, mészárosfiú, kihűlt vasat kalapálsz, a halottakkal perelsz. Ha te vagy a Nap az égen, ne süss rám, szívesebben választom az örökkévaló sötétséget. Ha te vagy az élet forrásvize, ne itass meg, inkább választom a szomjazás gyötrelmeit. Ha te vagy az utolsó férfi a föld felszínén, ne közelíts hozzám, inkább megszakadok a vágyakozás útvesztőjében. Hogy odaadjam magam neked? Hogy te engem elvegyél? De mivel, kisember? Ha a hús győzedelmeskedne felettem, elmegyek és odadobom magamat a rémálmok könyvéből kiröppent démonoknak. A kutyák is meghágják egymást, de nem lesznek többek kutyáknál. Én emelt fővel járok, lépteim kopogása a világ fülében visszhangzik. És te, te beszélsz nekem a szépségről? Te? Férjem cipőtalpában is megnézhetnéd magad, ő annyira tiszta, és neked van bátorságod idetolni a kutyaképedet. Te merészelsz a kapum előtt vonítani? Ki dobott neked csontot? Menj vissza a helyedre, mészárosfiú, és találj magadnak való szukát! Apád felemás munkát végzett, mikor téged csinált. Fenyegetőzéseid nem hosszabbítják meg a kardod méretét. Menj, a világ megnyílik neked, csak neked, széttárja combjait. Menj, hágd meg tetszésed szerint, ejtsd teherbe, nemzzél fattyakat a saját hasonlatosságodra. A méreted nem az én méhemnek való. Én egy férfira várok, egy férfira, aki képes engem betölteni, belakni, teljesen a magáévá tenni. Nem szólsz egy szót sem? Jól láttam tehát, ha el akarsz hallgattatni egy férfit, beszélj a farka méretéről.
ANTE A te férjed halott, / meghalt!
DINAH Mutasd a holttestét, és elhiszem neked.
ANTE Szereted a fiadat, mégis elutasítasz engem.
DINAH Fenyegetéseid nem érik utol fiamat.
ANTE Hajnalban partra száll.
DINAH Hazudsz!
ANTE Már a hajón van.

Cseng a telefon, bekapcsol az üzenetrögzítő, Theos az.

THEOS HANGJA „Anya, én vagyok, anya, én vagyok Theos, vedd már fel! Anya, anyuci, édesanyám, Dinah, madame Elias. Jó, azért hívtalak, hogy szóljak, útban vagyok hazafelé. Mindent elmagyarázok.”
Ante leakasztja a telefonkagylót, és gyorsan visszateszi.
ANTE Most már elhiszed.
DINAH És te nem félnél egy megvadult oroszlánanya ágyában aludni?
ANTE Aludni? Ki beszél itt alvásról? Én azt akarom, hogy alattam nyávogjon a felesége annak a férfinak, aki segített apámat megölni.
DINAH Az apád vadállat volt, méltatlan arra, hogy lélek lakozzék benne. Megsiratom nővér-anyádat, amiért egy démont kellett kihordania, aki te vagy.
Ante rátámad, Dinah, kezében konyhakéssel, védekezik.
ANTE Bátor kis szádba dugom a megadás harapásait. Tüzességed, visszautasításod ellenére is meglovagollak, véresre sarkantyúzom oldalad. Hátadon fogsz bosszúm ormára emelni engem. Megdugni, bocsánat, feleségül venni egy halott hős asszonyát, na, így kell a hazát megtisztelni. Haza, milyen gonosz szó. Te az enyém vagy, a történet így szól. Az erényesség mindig feloldódik a szükség kelyhében. Igen, cukros galambom, előbb vagy utóbb kitárod nekem gabonatárad, bármennyire is belepték már a por és a pókhálók. Éljen a tavasz!

Dinah megvágja Ante kezét a késsel.

DINAH Nem a te világod ez, mészárosfiú!
ANTE Meg fogsz hajolni előttem.
DINAH Te egy halott nőt fenyegetsz.
ANTE Én nem téged fenyegetlek.
Ante kimegy. Cseng a telefon. Dinah válaszol.
DINAH Theos? Theos?
ANTE „Holnap vagy igent mondasz, vagy megölöm a fiad.”
Ante leteszi a telefont.
DINAH A fiamat nem adom harc nélkül... Holnap a véredben fogok táncolni! Jöjjön hát a halál, és vigyen el végre. Mit mondok? Meghalni? Még ahhoz is szerencse kell.


HARMADIK JELENET

Tengerpart. Hajnal. Bejön Elias. Bejön Nouritsa, Elias édesanyjának szelleme.

NOURITSA Ember, nincs a tengerben elegendő só? Miért tovább sózni? Nyeld le könnyeidet! Miért kúszol a földön, mint kutya az emberek között?
ELIAS Ki vagy te?
NOURITSA Mit számít, ki vagyok vagy ki nem vagyok, majd később kitalálod. Kelj fel!
ELIAS Nem ismerlek.
NOURITSA Ügyesen bujdosol rőt sebek álarca mögött, de előlem nem menekülhetsz. Tudom, ki vagy, ki voltál. A szemed gödrében lobogó tűz összetéveszthetetlenül a tiéd.
ELIAS Senki vagyok. Menj innen, nem ismerlek.
NOURITSA Álcád nem működik. Kelj fel, hamis koldus, a nyáj várja már pásztorát.
ELIAS Menj utadra, öregasszony, tévedsz, én nem ismerlek.
NOURITSA A kakas még nem szólalt meg, és te már háromszor megtagadtál engem.
ELIAS Nem ismerlek.
NOURITSA És voilà! Nem, te nem akarsz felismerni, de az idő és a halál dacára én felismerlek. Ezen a szigeten én vagyok az egyedüli, aki még fel tud ismerni.
ELIAS Hagyj békén! Szerencsétlen hajótörött vagyok, akit a nyomorúság e sziget vendégszerető partjaira vetett.
NOURITSA Vendégszerető? Elhamarkodva beszélsz, idegen, vagy nyitott szemmel álmodozol. Mikor a nap felkel, nézz jól körül, az erdőből nem maradt más, csak a farkasok. Miért tértél vissza éjnek idején, mint tolvaj, hacsak nem a bölcs gyanakvás kényszerített erre? Jól teszed, hogy résen vagy, téged itt nem várnak jó szívvel. Itt az emberek csak akkor szeretik a hősöket, ha azok halottak, vagy ha ott maradnak helyükön a nagy történelem árnyékában. Itt nincs számodra menedék. A vendégszeretet innen elmenekült. Bye-bye.
ELIAS Nem az vagyok, akinek hiszel engem.
NOURITSA Te nem tudod, hogy én mit hiszek.
ELIAS Nem vagyok már itt. Alszom!
NOURITSA Alszol? Kelj fel, alhatsz, majd ha meghalsz. Szívünk csataterén az aggodalom és a reménység fáradhatatlanul egymás torkának ugranak, és te, te alszol?
ELIAS Éhes vagyok, szomjas vagyok, öregasszony. Találj nekem valami munkát, ha pedig nem, akkor tűnj el az éjszakában!
NOURITSA Munkát? A vendégszeretettel együtt a munka is elmenekült. Bye-bye munka. Munkát akarsz? Legyél ismét az, aki voltál. Régen nevednek puszta kiejtése is gyógyír volt a gyengéknek és átok minden fattyúnak.
ELIAS Ki vagy te?
NOURITSA Egy éjszakából kiszakadt árny. De gyere, nagy harcos, lépj színpadra, ne mondj le ilyen gyorsan tüzes öltözetedről. Kertedet ellepte a gyom, gyere és tedd rendbe!
ELIAS Sokszor láttuk már, amint az öregség ok nélkül is bölcselkedik. Menj utadra, szerencsétlen romhalmaz, és hagyj engem menni a sajátomon. Vegyen szárnya alá a sajnálat istene, és büntesse meg mindazokat, akik ilyen nyomorú sorsra kényszerítettek téged.
NOURITSA Ahhoz képest, aki a családja helyett a háborút választotta, jól beszélsz. Úgy tűnik, belekóstoltál a balszerencse könyvébe. De a tudáshoz nem elég meginni a keserűség fekete tintáját, nem elég átnyálazni a kétségbeesés lapjait. Nem, nem elég pusztán szenvedni, te légy a könyv, ölts testet benne, és mint a pillangó, aki a tudásra vágyik, vesd bele magad önként a lelkeket velőig tisztító, emésztő lángba, miközben a csend és a hamu a semmi csarnokáért versengenek, látod: ez a szerelem.
ELIAS Hallgass!
NOURITSA Nem fogok hallgatni, ellenkezőleg, minden félelmedet kikiáltom, kitágítom a füledet, hogy meghalld, amit mondok. Nyelvem nem tud többé a hallgatás barlangjában rozsdásodni, húszmillió év nagyon hosszú idő. Be akarod törni a fejemet? Rajta, markolj meg egy követ, és tedd meg! Törni-zúzni, azt tudsz. Távolról, közelről, te ebben is a legjobb voltál, Elias! Igen, rólad beszélek.
ELIAS Nem tudom, milyen gonosz csellel ismertél fel engem, aki nem tudok magamra ismerni, de a titok súlya, amit most felfedtél, lesújt rád.
NOURITSA Törd be a fejemet, Elias, én már rég halott vagyok.
ELIAS Mikor meglátod, hogy szemedbe csorog az a kevés vér, ami még benned maradt, gyorsan megbánod a sok szellemes értekezést, amit most a fejemhez vágsz. Jobb lett volna neked is, ha titkom titkod marad, ha elárulsz, bár megtagadtam a vérontást, esküszöm, hogy két kezemmel öllek meg, és holttested cafataival barátaimmá teszem a kóbor kutyákat.
NOURITSA Nem szeretnék az ellenséged lenni semmi áron, Elias.
ELIAS Én sem, öregasszony, sokszor félek saját magamtól.
NOURITSA Mi lett veled, édes fiam?
ELIAS Ki vagy? Mondd meg a neved, melyik családból való vagy?
NOURITSA A nevem Nouritsa, édesanyád vagyok, Elias.
ELIAS Az én anyám halott!
NOURITSA Halott, tudom, hogy meghaltam. Emlékszem rá. Szép halál volt, az ország anyái mind engem irigyeltek. A cseresznyefa alatt ültem, amit még te ültettél Theosnak, tele volt virággal, és a szívem egyszer csak nem dobogott többé. A kicsi sírni kezdett, te rögtön megértetted, mi történt, de kora ellenére apád mégis előtted ért oda. Aztán jöttél te, aztán Dinah. Theos fel akart ébreszteni. Csendes májusi nap volt. Nem akartam látni, amint elmész. Így elmentem én előtted.
ELIAS Anyám, miért bolyongsz az élők között? Valaki nem teljesítette a kötelességét? Senki nem vitt virágot a sírodra, Dinah, Theos, Apa?
NOURITSA Légy nyugodt, az én sírhelyem örökös tavasz.
ELIAS Valóban?
NOURITSA A halottak sosem hazudnak. Ne gyere közel! Előbb el akarom neked mesélni a sok szenvedést, amit azoknak okoztál, akiket hátrahagytál. Húsz éve, hogy a világ rád vár, és lám, egy bizonytalan hullám egy kövületet, döglött halat, tanulmányozásra méltó fajzatot, élettelen vázat köpött ki partjainkra. Nézz magadra, gyermekem, mit csináltál magadból? Te most akarsz elbukni? Az, ki helyedet akarja feleséged ágyában, nem akar várni többet, a türelmetlenség véresre sarkantyúzza vágyait. Miatta bátorkodtam átlépni a halottak birodalmának tiltott kapuján. Figyelmeztetni szeretnélek egy küszöbön álló kényszerházasságra. Sokan vágyják ezt, de Ante a falkavezér.
ELIAS Ante, a mészáros fia?
NOURITSA El akarja venni feleségül a te asszonyodat. Egy értelmes némber elfogadná az ajánlatot, és tágra nyitná száját, hogy befalja az árulás farkát. Korunk ezt megengedi, sőt, egyenesen követeli. Azt mondhatnánk, hogy ez az ölelkezés új divatja. Mindig találni egy pragmatikus okot az ilyen kurválkodó cselekedetekre. Nézz rám, és lásd meg magad! Hol vannak győzedelmeid, csatáid, kitüntetéseid, a harci sisakod, a hódításaid? Nem vesztettél el valamit útközben? Húszmillió év egy barlangban, hosszú idő. Nagy hős, ne keresd többé, ami elveszett, az elveszett, és sem könnyek, sem sóhajok nem vigasztalják az emlékeid falán táncoló régi örömök elvesztését. Gyere, ébredj fel, mielőtt a világ teljesen elnyelne. Kelj fel! A kor már nem akar téged.
ELIAS Dinah, elfelejtettem az arcát. Anyám, elfelejtettem őt.
NOURITSA De ő nem felejtett el téged! A te feleséged tanulmányozni való eset. A világ sátra alatt a pénz mindenre képes. Megszelídíti a legszemérmesebb lelkeket is. A siker, a szerencse nagyasszonya a szükség ostorával felfegyverkezve kedvére táncoltatja az erényt. De a te asszonyod ellenállt, nem hódolt be a siker zenéjének, nem dörgölőzött a gyalázat rúdjához azzal a kifogással, hogy magányos. A várakozás lándzsája mélyen belefúródott lelkének húsába, egyetlen mozdulattal a szokás nyergébe tudna ugrani, de ő inkább tartja az ostromot, nekifeszül, és rágja zabláját, mely szétszaggatja csókjaidtól megfosztott ajkait. Szeret téged, de te messze vagy. Rád vár, de te egyre csak késel. Hol voltál ennyi időn keresztül? A háborúnak tíz éve vége, és te, te nem térsz haza.
ELIAS Az éjszaka sűrűjét okádtam.
NOURITSA A te kancádat egy másik férfi akarja meghágni és elvenni. És a végén még sikerül neki. Elég, ha Dinah igent mond, és szenvedései meg­szűnnek, de ő inkább téged szeret, és gürcöl. Egy szellembe szerelmes. Hélas, Elias, a szellem, és csak ő látja. Dinah valóságos, szegénykém. Ő az őrült, és te vagy a szellem.
ELIAS Anyám, nem emlékszem a tekintetére. Elvesztettem egyik éjszaka. A fegyverek még forrón lángoltak, én egy élettelen gyermek fölé hajoltam. Egy nő magához szorította. Bizonyára az anyja lehetett, mert halott madarak potyogtak a szeméből. Akkor repült ki számkivetve szívem rejtett zsebéből az én kedves Dinah-m tekintete. És zuhanásában még egyszer utoljára megláttam szemeit, a két napot, a fényóceánokat, amelyekbe annyiszor megmerítkeztem.
NOURITSA Ha újra akarod látni őket, ölnöd kell.
ELIAS A háborút abba kell hagyni, anyám. Testemmel-lelkemmel újra és újra belezuhanok az éjszakába, ami fogva tart. Fogok-e még élni valaha?
NOURITSA Légy önmagad!
ELIAS Félek, anyám.
NOURITSA Mit ettél ma, kisfiam?
ELIAS Anyám...
NOURITSA Ellen kell állnod. Ne rágd le körmödet éned tövéig. A gyilkosság lesz gyógyíred, megbánásnak nincs helye.
ELIAS Ismét halál? Muszáj ölni?
NOURITSA Elias, vissza kell jönnöd!
ELIAS Anyám, én megtagadtam a vért.
NOURITSA És a vér mit mond erre?
ELIAS Belém kapaszkodik, a vér makacs.
NOURITSA A lelkiismeret nem szelídíthető könnyen. Gyere vissza!
ELIAS Nem akarok többé embert ölni.
NOURITSA Gyere vissza!
(Megjelenik Odessa.)
    Gyere vissza! Gyere vissza!
ODESSA Egy nyolcadhang, egy ellenpont, és voilà, a dallam megtorpan. Az élet a halállal keringőzik, a különválás pedig vérbe van írva. Melyikbe? A tiédbe, az enyémbe, az övébe, az övékébe? Csábít a vér, kész csábítás, csalogatás, csapda, amibe mindnyájan belesétálunk. A fejlődés közel, egy látcsövön keresztül atomot hasítotok, messzi csillagtesteken lejtitek a táncot, férfiak belsejét termékenyítitek meg, míg végül úgy hozzák világra a gyermeket, mint a nők. A vér láncolata tagadhatatlan, tántoríthatatlan. Bánom már a barlangot. Az anyaméh énekelni fog, de melyik lesz az az ének? Kelj fel, férfiú, állj fel! Hagyd el a barlangot, nézz körül, a szépség húszmillió éve vár rád, menj és feküdj mellé, hasad feszes bőrére oly éneket fog rajzolni, mely elringatja a világot. Köszörüld meg torkodat lelked mélyéig, és köpd ki a szívedet nyomó keserű golyót! Nedvesítsd meg ajkaidat, és engedd ki a düh kiáltását! Vágd le ennek az uzsorásnak a nyakát! A torka már várja kifent állkapcsodat. Márványhasa késedet várja, halál: ez a szó már oda van vésve. Ébredj fel, önsajnálatodat tedd szíved kilyukadt zsebébe, és szíved rátalál a sűrű éjszakában a halottas csónakok öblére. Meg kell halnia. Cselekedj, mert hamarosan meghágja asszonyodat a fiad holtteste fölötti gyászban.
ELIAS Újabb vérfürdő?
ODESSA Az utolsó. Tárd ki rémületes szárnyaidat, szállj ismét a magasba! Rejtőzz el az éjszaka leple alá, és a kellő pillanatban csapj le prédádra, és préseld bele a gyűlölet karmait! Halála biztos. Gyere elő barlangodból, térj vissza a világba, a húskereskedő úgy páváskodik ezen a szigeten, mint egy isten az oltára körül. Ez elfogadhatatlan, és ezt egy isten­nő mondja neked.
NOURITSA Gyere vissza, gyermekem, menni kell, kelj fel!
ELIAS Fáradt vagyok!
NOURITSA Én is, én is fáradt vagyok.
ODESSA Én is fáradt vagyok.


NEGYEDIK JELENET

Theos a hajón van. Szirénák, sirályok, hullámok, szél.

THEOS Kibaszott ország, annyival szebb lennél nélkülünk. (Telefonba) Vedd fel, vedd fel már! Nem, nem az üzenetrögzítőt, a te hangodat akarom, téged akarlak hallani. (Üzenetet hagy) „Anya, én vagyok, anya, Theos, vedd fel! Anya, anyuci, édesanyám, Dinah, madame Elias. Jó, azért hív­talak, hogy szóljak, útban vagyok hazafelé. Mindent elmagyarázok. Meg akartalak lepni, de eszembe jutott, hogy te már nem szereted, ha meglepnek. Voilà. Sok-sok fényképet készítettem. Ó, igen, és találtam neked gyógyszert. Ezzel a sok bogyóval, amit hozok, a szíved még ezer évig fog élni. Az ég majdnem fekete. Közeleg a vihar. De otthon leszek, mire partot ér. Theos vagyok. Csókollak.” (Leteszi) Miért nem válaszoltál? Anyám, hol vagy? Félek. Miért félek? Theos, ne reszkess már! Nem vagy te részeg kurva, aki bármikor kész arra, hogy letérdeljen az ellenség farka elé. Te Theos vagy, Elias fia, aki Theos fia, aki Elias fia, aki Theos fia. Anyám, hol vagy? A név, amit viselek, már elvesztett csatába küld. Veszteni, nyerni, mit számít? Csak az számít, hogy két lábon maradj, még a halálban is. Rád kellett volna hallgatnom, anyám, rátapadnom ajkaidra, letérdelnem ajkaid kútja mellé és teleinnom magam a tanácsaiddal. Ante a hibás. Ő dúlta fel gyermekkorom házát. Meg fog fizetni apám eltűnéséért. De mindenekfölött fizetni fog az öreg haláláért. A vérével visszaállítom a világ egyensúlyát. De miket hordasz itt össze, faszikám? Te hallod magad, Theos, hogy miket mondasz? Kurva életbe, ezek nem is a te szavaid. Egy másik korból, másik századból valók. Miért is jöttél te vissza? A vér hívása, a faszomat! Neked egy nő karjaiban kellene most lenned és tanulnod, bőre a bőrödhöz simulva. Harapdálná a füledet, miközben azt suttogná, hogy a szépség menti meg a világot, és te büszkeségből vagy tudatlanságból bebizonyítanád neki az A+B képletével, hogy az értelem és a szenvedély nem jó páros, olyanok, mint a víz és az olaj, nem keverednek. Ő majd parasztnak nevez, és egy kis Beethovent dudorászik neked, hogy visszanyerje a szívedet. És te, O betűre formált arcocskáddal megnevetteted, és mielőtt még bármi hang elhagyná O betűs szádat, ő ledugja tüzes nyelvét a torkodig, és te visszanyered a gyomrod alján vergődő bátorságodat. És ezt mindaddig, amíg a csend és a tűz dallá nem lesz, és zavaros hörgéseitek szimfóniája betölti a világot. Félek. Mindentől megijedek. Ha egy hívő keresztezi utam, büntetésre várok, ha fegyvert látok, várom a halált, ha orvost látok, betegségre számítok, ha szól a telefonom, végzetes hírt várok, ha meghívnak valahová, azt hiszem, megmérgeznek. Nincsenek barátaim, mert félek, hogy cserbenhagyom őket. Mindentől félek, még az árnyékom árnyéka is megugraszt. Milyen önkínzást találtam ki magamnak? Kibaszott ország, szeretlek és undorodom tőled; szép vagy még akkor is, ha én nézlek téged.
(Madarak hangja a magasban)
    És mit szólnak a kormoránok? Repüljetek, testvéreim, repüljetek, a szépség nem vár, a világ kitárt ablak, és én fenntartom benne szárnyaláso­tokat; tíz ujjammal készítek nektek fénycsokrot, és kivésem árnyékotok szobrait, majd a sötétkamra csendjében előhívlak titeket, kiaggatlak egymás mellé, mint valami sorozatot... Vérfürdőben fogom utolsó fényképemet előhívni. Mekkora faszság!


ÖTÖDIK JELENET

Szirénák, sirályok, hullámok, szél.
 
NOURITSA Ez a vasárnapi hajó.
ELIAS Ma vasárnap van?
NOURITSA Holnap van vasárnap. És a fiad a fedélzeten van.
ELIAS Theos?
NOURITSA Miért, van más fiad is? Egy éve ment el, hogy megkeressen téged, az igazság az, hogy nem tudta már elviselni az anyja szenvedését.
ELIAS Látni akarom.
NOURITSA Milyen szemekkel? Hogyan fogod felismerni? Nem láttad őt felnőni.
ELIAS Anyám, ne keseríts tovább egy elkeseredett szívet.
NOURITSA Ne félj, mert nemsokára tele lesz a szám földdel, és örökre elhallgatok. Lélegezz! Az áldozat útján az apa felismeri majd fiát.
ELIAS Nem nyúlok többé fegyverhez, anyám. Megesküdtem.
NOURITSA A te esküd fogja a fiad vesztét okozni.
ELIAS Egy férfinak egyedül kell szembenéznie a sorsával.
NOURITSA De ő nem tud harcolni.
ELIAS A torkának feszülő kés lesz majd a tanítója.
NOURITSA Egy apának meg kell védenie a fiát.
ELIAS A fiúnak pedig túl kell szárnyalnia az apját.
NOURITSA A mészáros le fogja mészárolni a fiadat.
ELIAS Anyám, hagyd rá, ugyanúgy ahogy rám is rám hagytad.
NOURITSA Rád hagytam? Te el akartál menni. Szerinted miért hagytam magam meghalni? A háború mindenáron akart téged. Visszatartani téged? Ki merészelt volna? Kinek lett volna bátorsága közéd és győzel­meid közé állni, közéd és szent hivatásod közé? Ne hagyd meghalni a fiadat, még gyerek, hallgass most az egyszer anyádra!
ELIAS Sokszor láttunk gyerekeket, amint legyőznek óriásokat. (Nouritsa és Odessa kacagnak) Kacaghattok a csillagos égig, de ebben a fiúban az én vérem folyik. Ezt ne felejtsétek!
NOURITSA A te véred kihűlt, kővé dermedt. A legutolsó kígyó is tűzbe vetné magát, hogy megmentse utódját. És én bensőm rejtekében hord­talak ki.
ELIAS Anyám, ez a harc az övé. Neki kell leverni a lakatot becsületének ajtajáról. Most már ő a férfi.
NOURITSA Félsz?
ELIAS Én halott vagyok, és a halottak nem félnek semmitől, anyám.
NOURITSA A fiad pedig nagyon is él. És úgy is szeretne maradni.
ELIAS Szeretném megmenteni.
NOURITSA Hogyan, szavakkal?
ELIAS Nem megyek. Az ő ereje, az ő joga, én nem mozdulok.
NOURITSA Úgy kapaszkodsz az esküdbe, mint gyilkos az alibijébe.
ODESSA De ő igenis gyilkos. Ezer és egyszer gyilkos. Neki kell számot vetnie a meggyilkoltakkal. Neki és senki másnak.
NOURITSA És mit mond fia szellemének, mikor az számonkérőn jelentkezik? Mit csinál akkor, megint elmenekül? Meddig lehet még menekülni? És hová? A düh habzó tekintete mindent lát. Én hagytam ezt rád?
ELIAS Anyám, hallgass meg!
NOURITSA Nem, nem hagyhatom annyiban. Addig tartottalak vissza, amíg belehaltam. Mindkét kezemmel beléd kapaszkodtam. De te tántoríthatatlan voltál, és a mészárlást választottad. Kinek a nevében, milyen istenség, milyen veszély nevében tetted?
ELIAS Anyám, egy hazátlan nép el van veszve.
NOURITSA Ó, elfelejtettem, a szent föld, amit az istenektől kaptunk! És mit kell cserébe adnunk ezért? Az istenek nem j&oacut