egyszer kell ezt elmondani de jól
mert bolondot nem fogok csinálni magamból
hogy újra meg újra belekezdjek
kisfiú koromban szavaltam én is petőfi-verset
nem tudom hányszor
kokárdát tűztünk a kisdobosnyakkendő mellé
március tizenötödikéken
és kiálltunk
és megtapsoltak minket
más nem történt hiába nézek
megmarkolható nyolcvanas évek
ködös borsodi bányavidék
minden a semmié lett
az iskolában persze kipingáltam én is
az arcát a tankönyvben ahogyan mindenki
és sokszor elskandáltuk hogy gatyába‘ táncol
de ez nem a korszellem volt vagy az őrsi gyűlés
hanem csak a gyerekkor amikor mindent szabad még
amikor menni kell a többiek után
vagy előttük járni a rossz példával
a tanárok s a tankönyvek malasztjával szemben
vicces mégis a kilencvenes években lett
a szibériai kutatás idején
amikor úgy különben mindenféle baj jött
lemarták a húst az emberről azok az idők azok a politikák
azok a politikusok azok a pártok
és akkor még ki akarták vakarni ezt a mítoszt is
de nem ment bár sokáig tartott
és nem is lehetett igazán odafigyelni
mit maszatoltak össze és hogyan és hányszor
de már amúgy is mindegy lett mert közben
jött a nagy magyarkodás és ellaposodott minden
az ünnepek a frázisok a betanult lózungok
elsőre is untam a könyökömön jött ki az egész
humortalanul üzente az a sok fej
hogy nincsen itt semmi dolgom
se másnak semmilyen
közben meg már az egész egy vicc volt
és még mindig egyre viccesebb lett
amit műveltek
azok a politikusok azok a pártok
anyátok
innentől kellene mondanom nagyon jól
nehogy bolondot csináljak magamból
kis híján elhittem hogy nincsen dolgom tényleg
beszélni írni gondolkodni róla nekem nem megy
nem lehet
mert sose lesz személyes tétel
főleg hogy van amit nem is igazán értek
úgy láttam egy halott költőnek
mégiscsak könnyebb megúsznia a diktatúrát
mert lepereg róla és nem érinti meg őt csak akarja
ám semmiképpen sem lesz a diktatúráé
hisz éppen attól nagy a nagy költő
életműve kihúzza a szutyokból úgyis
sőt el se süllyedhet
ám a demokráciában meg
amikor az ünnepi beszéd lényege
hogy ő is ránk szavazna ha élne
lehúzzák lenyúlják tönkreteszik
ezek a politikusok ezek a pártok
anyátok
de igazam ebben sem lett
mint soha semmiben
mert a diktatúra is megfogta bemocskolta csak aztán múlt lett
petőfi meg petőfi volt és petőfi maradt
ami meg most van az most fogja meg most mocskolja be
de valószínűleg csak ennyi a különbség
a diktatúra és a most között
petőfi azután is petőfi marad
mikor majd a mostra is azt mondja a könyvünk
hogy félig diktatúra volt vagy tán egészen az
mert minden megint ugyanaz
elnökök politikusok pártok
a kurva anyátok
most kellene ezt itt nagyon szépen és jól
nem szabad bolondot csinálnom magamból
sok semmilyen évnek kellett eltelnie
míg egyszer a funar-éra végén kolozsváron ért március idusa
a biasini-szálloda előtti rengeteg ember közt ott álldogáltam én is
az árva tápos és bámultam a magasban a táblát
ismeretlen téren ismerős zászlók alatt
biztonságos állami ünnep fizetett szónoka híján
a frázisok között nem bolyongott senki
vagy legalábbis nem azok között a frázisok között bolyongott
de nem is ami elhangzott hanem ahogyan mondták
és nem is a szónokok hanem akik ott állva skandálták
s énekelték nemzeti dal himnusz szózat
úgy robbant ki belőlük minden hang és szótag
hogy énbennem egyszerre megdörrent a tizenkilencedik század
és elemi erővel tört rám
amit már-már elfeledtem
hogy ez az ember
az életét adta azért amit leírt
meghalt nem játszott
attól hogy nem értem
nem viccelt meghalt
attól hogy nem értem
s hogy nekem nincs az az eszme
sőt semmilyen eszme sincs
őneki volt és magát adta érte
nem volt ebben semmi szégyen
és küldetés sem támadt bennem
inkább csak életre kelt amiről azt hittem
halva született valahogy
abban az országban ahol
az elnökök a politikusok a pártok
hej de nem foghatom rátok
mert olyan lennék mint ti
a jó kurva anyátok
egyszer kellett volna elmondanom ezt jól
de már látom hogy bolondot csinálok magamból
egy hete sincs hogy életemben először beszéltem kicsit róla
jókedvvel utaztam váradról nagykárolyba
mégis letörve jöttem onnan vissza tápiába
pedig nem történt semmi baj sem
petőfi szerelemre gyúlásának városában
csak éppen belém döccent az úton amit lassan egy éve érzek
de egészen mégis csak akkor értettem meg
hogy mit is jelent hogy nincsen már célom semmi
nincsen már amiért ide vagy oda menni
csak maga az út van amit végig kell járnom
és épp csak most halt meg a legjobb barátom
őt indulok temetni ha befejezem a verset
és vele az igényt az értelmes szabadságra
és a szerelembe vetett hitet
az övét a sajátomat
márpedig épp e kettő nélkül nem lehet erről beszélni jól
nem csoda hogy a végén mégis bolondot csináltam magamból