Halad tán a szekér,

értelme jó, ha van,

leírják az időt,

és átírják sokan.

Befordul, ami kint,

kifordul, ami bent,

nem értik odafönt,

mi gyúlt ki idelent.

Reszket a kóbor eb:

rácsuktak száz kaput,

felröppen száz madár,

a százból egy kijut.

Zöldell imitt-amott

pár tündérvölgyvilág,

a lángsugarú nyár

ütőerébe vág!

Csattognak vasfogak,

dobognak szívpaták,

rongyzászlót ráz a szél:

karomköztársaság.

Ajánlás:

A rend falán csalóka rés,

szabadság, szere, szárnytörés,

felszínen úszó, tarka lom,

földbeharapott fájdalom.